Tudomány koronavírus

Covid miatt bénulhattak meg egy tinédzser hangszálai

SEBASTIAN KAULITZKI/SCIENCE PHOTO LIBRARY / Getty Images
SEBASTIAN KAULITZKI/SCIENCE PHOTO LIBRARY / Getty Images

Egy új tanulmány alapján napokkal a SARS-CoV-2 fertőzése után hirtelen komoly légzési nehézségei támadtak egy tizenéves lánynak, és úgy tűnik, a Covid-19 megbénította a hangszálait – írja a ScienceAlert. A tinédzsernek több mint egy évig tracheosztómiára, azaz a hangszalag alatti légcsövön lévő sebészeti nyílásra volt szükséges, hogy megfelelően lélegezhessen.

A szakértők az eset miatt úgy vélik, hogy a Covid ritka esetekben az idegrendszerre gyakorolt hatása révén hangszálbénulást is okozhat.

A kutatók szerint ez az ilyen típusú első eset tizenéveseknél, igaz, felnőtteknél már beszámoltak az állapotról.

Danielle Larrow és Christopher Hartnick, a Harvard Egyetem munkatársai kiemelték: a vírusnak ismert neurológiai szövődményei vannak, többek között fejfájás, görcsrohamok és perifériás neuropátia. Most újabb neuropátiás következményre deríthettek fényt.

Tizenhárom nappal a pozitív teszt után a 15 éves lány sürgősségi osztályon kötött ki. Kezdeti tünetei, köztük az orrdugulás, láz és fáradtság, öt nap múlva javultak. A teszt után kilenc nappal azonban hirtelen légzési nehézségről számolt be, különösen aktivitás során.

Az orvosok megállapították, hogy légzése szapora és zajos belégzéskor, ami akadályozott légáramlásra utalt, bár oxigénszintje normális maradt. A SARS-CoV-2 és más légúti fertőzésekre irányuló vizsgálatok ekkor már negatívak voltak. A beteg, akinek a kórtörténetében asztma és szorongás szerepelt, szteroidokat és hörgőtágítókat kapott asztmás roham gyanújára, de ez nem segített.

A szakértők a hangszálait is elemezték, és paradox hangszalagmozgást (PVFM) diagnosztizáltak. Ilyen állapotban a hangszalagok légzés közben záródnak ahelyett, hogy kinyílnának. Logopédiai kezelésbe kezdtek, ám a tünetek nem javultak, és világossá vált, hogy nem felelnek meg a PVFM tipikus jeleinek.

Sebészi úton kellett kezelni

A lánynak továbbra is problémái voltak a légzéssel, és új tünetek is jelentkeztek, például nyelési nehézségek, féloldali gyengeség, bizsergés és zsibbadás, valamint bizonytalan járás. Az újabb vizsgálatok végén már kétoldali hangszalagbénulást állapítottak meg, hangszálai nem tudtak mozogni.

A tesztek sorozata kizárta a fertőzéseket és a neurológiai rendellenességeket. Az agy- és gerincvizsgálatok nem mutattak ki olyan nyilvánvaló problémát, amely összefüggésben álhatott volna a tüneteivel, ahogyan a nyelési tesztek sem.

Az eredmények alapján az orvosok arra a következtetésre jutottak, hogy a tinédzser korábbi Covid-19-fertőzése gyengítette el a hangszálait, és ez lehetett az oka az egyik oldalon jelentkező zsibbadásnak és gyengeségnek is.

A torokizmokba adott, a korábbi kezelések alapján hatékonynak vélt botulinumtoxin injekciók nem tudták enyhíteni a légzési problémáit. A lányt végül megműtötték, légcsövén egy kis nyílást hoztak létre a légzés megsegítésére.

A gyengesége, bizsergése és zsibbadása idővel javult, ami növelte annak valószínűségét, hogy ezek a korábbi fertőzéssel álltak összefüggésben. Az orvosi csapat néhányszor kipróbálta, hogy tud-e lélegezni a tracheosztómia nélkül, de csak a behelyezést követő 15. hónapban tudták azt biztonságosan eltávolítani. A lány így már a metszés nélkül vehetett részt az iskolai bálon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik