1988. december 21-én egyetlen ülés nem maradt üresen a Pan American amerikai légitársaság London–New York–Detroit járatán. A Boeing 747–100-as gép a nagy forgalom miatt félórás késéssel indult Heathrow-ról az úti célja felé. Az 1970-ben üzembe állított óriásgép a maga korában a legnagyobb méretű utasszállító volt.
270 áldozat
A felszállás után 50 perccel a Jumbo Jet – nem sokkal ezelőtt, hogy elérte volna az Atlanti- óceánt – a levegőben felrobbant. A 250 tonnás óriás roncsainak zöme egy skóciai kisvárosra, Lockerbie-re zuhant, és egy lakóparkban a gépen levő 259 emberen túl 11 további áldozatot követelt. A földbe csapódó darabok a letarolt házak helyén több méter mély árkot vájtak, és 1,9-es erősségű földrengést okoztak. Ráadásul a lezuhanó roncsok feltéptek egy gázvezetéket, ami szintén berobbant. A tűz 100 méter magasra csapott, a lángokat tíz kilométerről is látták. A pilótafülke a várostól öt kilométerre ért földet egy farmon. A roncsok mintegy 130 kilométer hosszan, 2189 négyzetkilométernyi területen szóródtak szét.
A mintegy három évig tartó nyomozás szinte minden részletre fényt derített. A 350–450 grammnyi, rádió-távirányítással felrobbantott plasztikbombát egy Máltán feladott csomagban rejtették el. Megtalálták a bőröndnek a maradványait is, benne egy gyermekruhát, amelyről kiderült, hogy Máltán gyártották. A szálak egy máltai kereskedőhöz vezettek – ő lett a vád koronatanúja, és ő azonosította azt a férfit, aki állítólag megvásárolta tőle a ruhadarabot.
Börtön és kártérítés
Valamelyest nehezítette a helyzetet, hogy vetélkedés indult a merénylet kivitelezéséért: több közel-keleti szervezet, sőt, az északír Ulster Védelmi Liga is magára vállalta az akciót, de az Egyesült Államok és Nagy-Britannia kezdettől fogva Líbiára gyanakodott. Moammer Kadhafi természetesen tagadta a vádakat. Miután a nyomozók nevesítették a két gyanúsítottat, kérték a kiadásukat Líbiától.
Washington, London, valamint az ENSZ kemény, a légi közlekedés tilalmára is kiterjedő szankciókat fogadtatott el Líbia ellen, így Kadhafi hosszas alkudozás után kiadta a két körözött férfit. Az ideiglenesen brit felségterületté nyilvánított hollandiai Camp Zeist katonai támaszponton 2001. december 31-én hozta meg ítéletét a skót bíróság – azért ott, mert Kadhafi ragaszkodott hozzá, hogy a perre semleges országban kerüljön sor. Egyikőjüket, Al-Megrahi titkos ügynököt bűnösnek mondták ki, és életfogytiglani börtönre ítélték, a másik vádlottat – a repülőtér egyik alkalmazottját – felmentették.
Líbia hivatalosan a kártérítést is vállalni kényszerült: minden egyes áldozat után 10 millió dollárt, vagyis összesen 2,7 milliárd dollárt fizetett. Al-Megrahi büntetését a skóciai Glasgow melletti Greenock börtönében töltötte 2009. augusztus 20-áig, amikor a skót regionális kormány az elítélt végső stádiumú rákjára való tekintettel hazaengedte Líbiába.
Személyes bosszú
A merénylet hátteréhez hozzátartozik, hogy a nyolcvanas évekre Kadhafi a világpolitika kiszámíthatatlan, abszolút öntörvényű, kontrollálhatatlan személyisége lett – szövetségese, a Szovjetunió éppúgy kezelhetetlennek tartotta, mint a nyugati világ. Különösen kiéleződtek az ellentétek az Egyesült Államokkal azután, hogy Líbia saját felségvizének deklarálta a Szidra-öblöt, mire az Egyesült Államok hadgyakorlatba kezdett a líbiai partok közelében.
A konfliktus tovább eszkalálódott, amikor 1981 augusztusában az amerikaiak lelőttek két líbiai vadászgépet, majd 1982 márciusában gazdasági embargót hirdettek Líbia ellen, ennek keretében 1986-ban líbiai olajszállító hajókat támadtak meg.
Egy nyugat-berlini diszkó elleni, líbiaiak által 1986 áprilisában elkövetett pokolgépes támadás után – amelyben két amerikai is meghalt – Reagan amerikai elnök úgy döntött, katonai csapással bünteti meg Tripolit. Tíz nappal később amerikai harci gépek légitámadást intéztek Tripoli és Bengázi ellen, mintegy 45 líbiai katona és kormánytisztviselő, valamint 15 polgári személy halálát okozva. Az áldozatok között volt Kadhafi négyéves nevelt lánya is. Nagy valószínűséggel a diktátor ennek hatására adott utasítást a repülőjárat elleni merényletre.
