Tudomány

Radioaktív szennyeződés ért egy fukusimai munkást

Grassetto / Getty Images
Grassetto / Getty Images

Radioaktív szennyeződés ért egy munkást a sérült fukusimai atomerőmű területén – írja az MTI az erőművet üzemeltető Tepco csütörtök esti közleménye alapján. Az incidens hétfőn történt, amikor a dolgozó a munka után levette teljes arcmaszkját, amelyre radioaktív anyag rakódott.

A dolgozó teljes testén elvégzett vizsgálatok azt mutatták, hogy belső szervei szennyezettsége nem haladta meg a nemzetközi biztonsági előírásokban foglaltakat, egészségi állapota pedig stabil.

Idén nem ez volt az első hasonló baleset Fukusimában: október végén négy másik, a telephelyen dolgozó munkásra radioaktív anyagot tartalmazó víz fröccsent. Két munkást elővigyázatosságból kórházba szállítottak, de az orvosi vizsgálatok kimutatták, hogy sugárterhelésük nem haladta meg az erőműben érvényben lévő biztonsági előírásokat, és nem észleltek nálük egészségügyi problémát.

A fukusimai Daiicsi erőmű három reaktorának magja 2011 márciusában megolvadt a területet ért óriási szökőár következtében, ez volt a világ legsúlyosabb nukleáris katasztrófája az 1986-os csernobili baleset óta. Az atomerőmű területén még mindig több ezer ember dolgozik naponta az átfogó tisztítási és bontási munkálatokon, amelyek várhatóan még több évtizedig tartanak.

Kapcsolódó
Eldőlt: az óceánba engedik Fukusima radioaktív vizét
Az ENSZ jóváhagyta a sokak által ellenzett tervet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik