A román nacionalista politika – a dákoromán-kontinuitásra és az erdélyi románság jelentős lélekszámára hivatkozva – már az első világháború előtt komoly energiát fordított Kárpátokon túli igényeinek propagálására – írja a Rubicon.hu. Az addig semleges ország 1916-ban titkos szerződést kötött az antanttal, hogy ha megtámadja a Monarchiát, és a háború végéig nem köt különbékét, akkor elcsatolhatja hazánktól a kívánt területeket.
A meglepetésszerű román támadást azonban a központi hatalmak nemcsak visszaverték, de különbéke aláírására kényszerítették a Román Királyságot. Ezzel elvileg elszálltak az esélyek Erdély megszerzésére, de Románia
A győztesek nem gördítettek akadályt a román érdekérvényesítés útjába, és „szövetségesük” további törvényszegéseit is elnézték. Például azt, hogy I. Ferdinánd király állama november 12-én – egy nappal a belgrádi fegyverszünet megkötése előtt – csapatokat indított Erdély meghódítására, illetve hogy átlépte a megszabott demarkációs vonalat, és az általa követelt területek jelentős részét megszállta.
Hogy igényüket a közeledő béketárgyalásra megalapozzák, 1918. december 1-jére nagygyűlést hívtak össze Gyulafehérvárra. Az elcsatolni kívánt 26 magyar lakta vármegye 600 képviselője, és a Regátból küldött csaknem ugyanennyi küldött, összesen 1228 fő meg is szavazta Erdély Romániához csatolását. Másnap pedig egy ügyintéző kormányt is kineveztek az új tartomány ideiglenes irányítására.
A szászok 1919 januárjában jóváhagyták a románok döntését, novemberben a székelyek, december 22-én, Kolozsvárott a magyarok is kinyilvánították: nem akarnak Romániához tartozni. A döntésnél azonban ez már senkit nem érdekelt, a trianoni békediktátummal a történelmi Erdélyt és a Partiumot is a Román Királysághoz csatolták, amellyel 1,5 millió magyar kényszerült román uralom alá.
