Tudomány

Döbbenetes összeget emészt fel a cigicsikkek eltakarítása

Robert Recker / Getty Images
Robert Recker / Getty Images

A régebbi filmekből és sorozatokból jól kivehető, hogy néhány évtizede még teljesen máshogy állt a világ a dohányzáshoz. A legtöbb zárt térben, de még a munkahelyen is lehetett pöfékelni, míg meg nem jelent egy sor olyan kutatás, amely rávilágított a dohányzás és a rák közötti összefüggésekre. Ekkor a dohányipari cégek bevezették a füstszűrős cigarettákat, amiket sokkal biztonságosabbnak mutattak be.

Amellett, hogy enyhítő hatásuk minimális, a szűrők környezetterhelő hatása óriási. Egy nemrégiben közzétett elemzés szerint évente mintegy 25,7 milliárd dollárt veszít a világgazdaság a hulladékgazdálkodás és a tengeri ökoszisztémák károsítása révén a cigicsikkek miatt – írja az Interesting Engineering.

Deborah Sy vezető elemző és csapata szerint 10 év alatt – az inflációt is beleszámolva – mintegy 186 milliárd dollárnyi veszteség érte a kormányokat világszerte. Ez nagyjából annyi, mint Magyarország 2021-es hazai összterméke. 

A szakértő szerint bár az évi 8 millió haláleset, valamint a kórházi kezelések által a dohányzás számlájára írható 1,4 billió dollárnyi költség mellett eltörpül ez az összeg, mindazonáltal nem szabad lebecsülni. Főleg azért sem, mert a cigarettacsikkek az emberek és az állatok egészsége mellett a környezetre is rendkívül káros hatással vannak.

A kutatás során a Világbank, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), és a Természetvédelmi Világalap adataira támaszkodtak a szakemberek. Záró érvelésükben felelőssé tették a dohányipart, amiért még mindig forgalmazzák a világ legveszélyesebb fogyasztási cikkeit, sőt egyenesen azt állították, hogy a dohányipari szereplőket ki kell zárni a kormányközi egyezményekből, mivel sorozatosan megsértik az emberi jogokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik