Az elmúlt bő évtized egyik legnagyobb és legsűrűbb napfoltrégióját figyelték meg csillagunk Földhöz közelebbi oldalán – írja a Live Science. Az érintett terület aktivitása az elkövetkező időszakban bolygónkra is kihathat.
Az első aktív régió, az AR3490, november 18-án fordult irányunkba a csillag északkeleti részén, majd nem sokkal később egy újabb, az AR3491 következett. A régiókról már korábban is tudtak a szakértők a Nap felszínének fodrozódása miatt. A napfoltok olyan nagyok, hogy befolyásolják az égitest vibrálását.
A régiókat utóbb újabbak követték, melyek egy egész „szigetcsoportot” hoztak létre.
Az elmúlt négy napban több fler is kialakult a területen, a szakértők pedig arra számítanak, hogy az előttünk álló hetekben kifejezetten erős események is bekövetkezhetnek. Akár koronakidobódások is jelentkezhetnek, az ilyen naptevékenységgel felszabaduló töltött részecskék a bolygót elérve erős, rádió-kimaradásokkal és látványos sarki fényekkel járó geomágneses vihart hozhatnak létre.
Eközben a csillag déli oldalán is feltűnt legalább három napfolt-csoportosulás. A régiók kialakulása újabb jele annak, hogy a Nap nagyjából 11 éves ciklusa csúcsához közeledik, amelyet jelentős aktivitás jellemez. A maximum az előrejelzések alapján 2024-ben jöhet el.