Bethlen Gábor erdélyi fejedelem, választott magyar király, a török hódoltság korszakának egyik legjelentősebb uralkodója 394 éve, 1629. november 15-én hunyt el. Bethlen 16 évnyi országlásának köszönhetően Erdély beléphetett az aranykorába – írja a Rubicon.
Már kamaszként csatákban harcolt
A későbbi fejedelem 1580-ban, Marosillye várában látta meg a napvilágot, és már kamaszként bekapcsolódott a tizenötéves háború küzdelmeibe. Harcolt például az 1595. évi havasalföldi hadjáratában, majd Székely Mózes támogatójaként a Basta György elleni csatákban is. Székely bukása után török területeken bujdosott, ahol magához ragadta az erdélyi politika és diplomácia szálait.
Bethlen ezután Bocskai Istvánt és Báthory Gábort is trónra segítette, majd az Oszmán Birodalom támogatásával, 1613. október 23-án maga is betölthette a fejedelmi tisztséget. Az új uralkodó először nem volt népszerű, mivel a nép nem nézte jó szemmel, hogy a törökök pártfogását élvezi, ráadásul a Habsburgok is ellene hangoltak.
Erdély aranykora
Kedvezőtlen helyzete ellenére mégis sikeres országvezető lett, aki felvirágoztatta a gazdaságot, komoly hangsúlyt fektetett a magyar kézműipar fejlesztésére, kiaknázta a bányakincseket és fellendítette a kereskedelmet. Emellett finanszírozta a külföldi egyetemekre kijutott erdélyi diákok tanulmányait, Gyulafehérváron pedig főiskolát alapított.
Az uralkodó felállította Erdély történetének első állandó hadseregét is, amellyel az volt a célja, hogy egyesítse a több részre szakadt Magyarországot. Erre lehetősége is nyílt 1618-ban, a harmincéves háború kirobbanásakor, amikor a cseh protestáns rendek fellázadtak a német, cseh és magyar koronát is birtokló Habsburg Mátyás ellen.
Harc Magyarországért
Az 1620 novemberében vívott, sorsdöntő fehérhegyi csata azonban kudarccal végződött, így a fejedelemnek át kellett adnia a Szent Koronát, és visszavonult Erdélybe.
Bethlen ezután még többször megpróbálkozott az ország egyesítésével, ám sem fegyverrel, sem a tárgyalóasztalnál nem ért el eredményt. Egészségét ugyanakkor felőrölte sokoldalú és rendkívül aktív tevékenysége, teste és lelke fáradtsága pedig már 49 esztendősen sírba juttatta őt. Erdély egyik legnagyobb formátumú uralkodója, az aranykor megteremtője 1629. november 15-én hunyt el, trónját pedig második feleségére, Brandenburgi Katalinra hagyta.
