Tudomány

Elérte Magyarországot a poláris örvény

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

A szombati kiterjedt esők után vasárnap hűvös, de jobbára napos időben volt részünk, és nagyon hasonló marad a folytatás is: változatos, változékony, de alapvetően hideg, néhol fagyos időben lesz részünk. Időjárásunk markáns változáson ment keresztül.

Az eddigi délnyugati áramlás északnyugatira fordult, hűvösebb levegő érkezik hazánk fölé, az épp felettünk »hullámzó« polárfront pedig gyors és gyakori frontátvonulásokról gondoskodik

– mondja a 24.hu-nak Molnár László meteorológus, a Kiderül.hu munkatársa.

Kevés hó és gyenge fagy

Az előttünk álló időszakban gyakorlatilag kétnaponta haladnak át rajtunk a csapadékzónák, a héten az első hétfőn este érkezik, majd esősebb-szárazabb, esősebb-száraz napok váltják egymást folyamatosan. A hőmérséklet kedden éri el csúcsértékét országszerte 13-18 fokos maximumokkal, ettől kezdve napról napra csökken, szombaton már csak legfeljebb 5-10 fokot mérhetünk.

Péntekre ugyanis egy hidegebb légtömeg éri el térségünket jelentős csapadékkel kísérve, ezen a napon a hegyvidéki területeken hó is hullhat.

Csípősek lesznek az éjszakák és a hajnalok, de komoly fagyra nem kell készülnünk, az egymás nyomában járó frontok felhőzete ugyanis csökkenti a hőveszteséget. A leghidegebb éjszakának a csütörtökről péntekre virradó tűnik, ekkor hegyvidékeken mérhetünk enyhe mínuszokat. Jelen állás szerint hosszabb távon, esetünkben a jövő héten is folytatódik a csapadékos, hűvös és rendkívül változékony időjárás.

Poláris örvény

És mi az a polárfront, amelynek hullámzása ezt a se ilyen, se olyan időt okozza? Poláris örvénynek is nevezik, jellemzően az északi szélesség 30-60 foka között helyezkedik el, körben a bolygón – itt írtunk róla részletesebben.

Folyamatosan változtatja a helyét, az energiakülönbségeknek engedve nyáron jellemzően északabbra, télen délebbre húzódik. Jelentős időjárási határvonalat alkot, és jelenleg épp hazánk térségében található: enyhe hullámzása szállítja sűrűn egymás után a frontokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik