Szombat este Budapesten játszott Eb-selejtezőt a magyar és a szerb válogatott, nemzeti tizenegyünk pedig megismételve a szeptemberi bravúrt, ismét 2:1-re győzte le a szerbeket. A dupla diadaltól volt hangos a sportsajtó, miközben ultráink is nagyot alkottak. Szó szerint, a Carpathian Brigade ugyanis eddigi legnagyobb dobásaként gigantikus molinón jelenítette meg a lelátón a leghíresebb magyar betyár, Rózsa Sándor portréját, és egy tőle származó velős mondást:
Ha mindenki úgy tösz, ahogy tönni köll, akkor minden úgy lösz, ahogy lönni köll.
Nehéz lenne ennek igazságával vitába szállni, ám, míg a szerb és román lapok lótolvajként és útonállóként említve a betyárt provokációról cikkeztek, addig itthon nem igazán olvasni arról, hogy mi köze van Rózsa Sándornak a szerbek elleni küzdelemhez. Röviden annyi, hogy 1848-ban ő is fegyvert fogott a magyar szabadság védelmében, és szabadcsapatával elsősorban a délvidéken tevékenykedett. A részletekről Dr. Hermann Róbert történészt, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokának tudományos helyettesét kérdeztük.
Amnesztiáért cserébe
Batthyány Lajos miniszterelnöki kinevezésével és az áprilisi törvények uralkodói szentesítésével 1848 tavaszán úgy tűnt, a reformkor évtizedeinek elszánt küzdelme célba ért, és Magyarország békével, törvényes úton léphet a nemzeti önállóság, a társadalmi, gazdasági fejlődés útjára. Hamarosan azonban világossá vált, hogy az engedékeny hangnem pusztán az időhúzást szolgálta a bécsi udvar részéről, Josip Jellasics szeptemberi támadásával pedig hazánk fegyveres önvédelemre kényszerült: kitört a szabadságharc.
Az események gyorsan eszkalálódtak, a kormány funkcióját betöltő Országos Honvédelmi Bizottmány legfontosabb feladatává a honvédsereg megszervezése, kiképzése, irányítása és utánpótlásának biztosítása vált. Kossuth Lajos még ősszel elindult híres alföldi toborzóútjára, és itt lépnek be a szabadságharc történetébe a betyárok.
Rózsa Sándor azzal az ajánlattal fordult Kossuthhoz – Jókai Mór közvetítésével –, hogy amnesztiáért cserébe ő és csapata beszáll a délvidéki küzdelmekbe
– mondja a 24.hu-nak Hermann Róbert.
Az alku megköttetett, Rózsa mintegy 150 emberével úgynevezett szabadcsapatot alkotva bele is vetette magát a küzdelmekbe. A felbujtott délvidéki szerbek ugyanis még május végén robbantottak ki magyarellenes felkelést szabadságuk kivívása érdekében.
Fő fegyverük a karikás
Az egység nem tagozódott be a reguláris seregbe, hanem önkéntesként harcolt a bánsági hadszíntéren Damjanich János parancsnoksága alatt, vagyis tevékenységüket az illetékes hadvezetés koordinálta, ugyanakkor nagyfokú önállóságot élveztek. Feladataik tökéletesen alkalmazkodtak az előéletükhöz: portyákat hajtottak végre, kifigyelték a szerbek mozgását, és elhajtották az élelmezésükre szánt állatállományt.
Bő gatyában, pörge kalapban, pisztollyal, fokossal és karikással felfegyverezve lóháton száguldozva komoly riadalmat keltettek az ellenség soraiban. Manapság nem sokan gondolnánk, de a karikás ostor értő kezekben – és ólomnehezékkel megtámogatva a szíj végén – rendkívül hatékony fegyver volt komoly pszichológiai hatással.
Nem véletlen, hogy a hasonló ruházatban, ám a reguláris haderő részeként harcoló 13. Hunyadi huszárezrednél a karikás rendszeresített fegyver volt.
Jól harcoltak
A betyárok formális ütközetekben is támogatták a honvédséget, legkomolyabb cselekedetük a strázsai szerb tábor bevételében való közreműködés volt 1848. november 9-én. A műveletet személyesen Damjanich irányította, a harcban Rózsa Sándor maga is kitüntette magát: a betyárvezér képességeiről egyébként összességében több tapasztalt katona, köztük Leiningen-Westerburg Károly is elismerően nyilatkozott.
A délvidéki harcok voltak egyébként a legbrutálisabbak 1848–49 folyamán, mindkét fél részéről durva kegyetlenkedések zajlottak, de maguk a betyárok ebben Strázsánál nem vettek részt. Az ütközet után például Vetter Antal vezérőrnagy szó szerint összeveszett Damjanichcsal, amiért reguláris katonáit nem fogta vissza.
Nem tűrték tovább a módszereiket
Csakhogy kutyából nem lesz szalonna, néhány hetes honvédségi pályafutásuk során ugyanis Rózsáék sem fogták vissza magukat. Az utolsó cseppet a pohárban egy román település, Ezeres elleni atrocitás jelentette, ahol a szabadcsapat feladata az ott bujkáló felkelők lefegyverzése volt.
A betyárok itt és a szomszédos falvakban leginkább zsákmányolásban és vérontásban tűntek ki. Rablásban, a polgári lakosság terrorizálásában
– jegyzi meg a történész.
A betyárok ugyanis szabályosan kirabolták a települést, és 36 főt gyilkoltak meg. A hadvezetés ekkor látta be, hogy fegyelmezetlenségük okán a betyárok „segítsége” sokkal ártalmasabb, mintha ott sem lennének, ezért november végén a szabadcsapatot feloszlatták.
Rózsa Sándor decemberben felutazott a fővárosba, ahol jelentkezett Kossuthnál is. December 15-én a Honvédelmi Bizottmány elnöke hirdetményben tudatta, hogy „jövendőbeni jó, erényes és tiszta élet feltétele alatt a számára már megadott köz és nyilvános bocsánat ezennel megújíttatik és megerősíttetik.”
Megkérdeztük a Carpathian Brigade-ot, hogy miért éppen Rózsa Sándor megjelenítése mellett döntöttek a magyar-szerb meccsen, illetve mit gondolnak a román és szerb sajtó kommentárjáról. Amint válaszuk megérkezik, frissítjük cikkünket.
