Tudomány

Tényleg segít, vagy önámítás, ha nem kelünk fel az első ébresztőre?

monkeybusinessimages / Getty Images
monkeybusinessimages / Getty Images

Örök vita az ébresztőórát használók között, hogy csak egy, esetleg több időpontban szólaljon-e meg a vekker. Nos, egy friss kutatás szerint az extra alvás egyáltalán nem káros, sőt növelheti a reggeli kognitív teljesítményt – írja a LiveScience.

A Journal of Sleep Research című folyóiratban közzétett kutatásban több mint 1700 felnőtt vett részt, a világ minden tájáról. Nem meglepő módon a megkérdezettek 69 százaléka jelezte, hogy legalább néha megnyomja a szundi gombot, és általában több ébresztőt állít be, a biztonság kedvéért.

Az is kiderült, hogy ezek a személyek átlagosan fiatalabbak, és hajlamosabbak  éjszakába nyúlóan fennmaradni.

A kutatók ezt követően megvizsgálták a rendszeresen szundit nyomók reggeli képességeit. Mint mondták, az extra pihenőidő a legtöbb esetben javította az érintettek teljesítményét a kognitív teszteken, melyek során számolniuk kellett, és szöveget memorizálni. A plusz alvás azonban nem volt hatással sem a hangulatukra, sem az álmosság érzésére, de még a stresszhormonként ismert kortizol szintjének emelkedésére sem.

A kutatás bár a független szakértők szerint némileg hiányosnak volt mondható, néhány dologra azért rámutatott. Ilyen például, hogy a legtöbben azért nyomják meg a szundi gombot, hogy enyhítsék a hirtelen ébredés okozta fájdalmat, vagy hogy néhány perc plusz alvást nyerjenek, mivel kevesebbet sikerült aludniuk az elmúlt éjszaka. Érdekesség, hogy aki a szundi gomb után nyúl, általában 22 percet tölt még az ágyban az első ébresztő után.

Kapcsolódó
Ezért fontos, hogy napközben is aludjunk egy kicsit
Pár perc plusz alvással évekkel is megfiatalíthatjuk az agyunkat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik