Tudomány

Ezen múlik, hogy milyen gyorsan öregszik a kutyája

Maria Kallin / Getty Images
Maria Kallin / Getty Images

A kis termetű kutyák akár kétszer olyan hosszú életet is élhetnek, mint nagyobb társaik, azonban nagyobb mértékű szellemi hanyatlás fordul elő náluk – derül ki az ELTE TTK Biológiai Intézet közleményéből. Az egyetem Etológia Tanszékének kutatói 15 000 kutya adatai alapján megállapították, azt vizsgálták, hogyan függ össze a kutya mérete és az öregedési folyamata.

Az eredmények szerint az óriás termetű kutyák átlagosan hét évig élnek, míg a kicsik tizennégy évig, emellett a nagyobb kutyáknál korábban, hét-nyolc éves kor körül kezdődik a viselkedéses öregedés, míg kisebb kutyáknál csak tíz-tizenegy éves korban. Ugyanakkor nagyobb testű kutyáknál a hanyatlás üteme lassabb, és a kognitív egészségüket is tovább megőrzik.

A körülbelül hét kilogrammnál kisebb testsúlyú kutyáknál több mint négyszer nagyobb gyakorisággal fordult elő az időskori kognitív hanyatlás, mint a nagyobb testűeknél. Váratlan eredmény, hogy a hosszú orrú kutyák, például az agarak, illetve a fajtatiszta kutyák esetében nagyobb a kockázata az időskori kognitív hanyatlás kialakulásának.

A határozottan eltérő öregedési pályák csak a szélsőséges méretcsoportok, a nagyon kicsi (toy) és a nagyon nagy (óriás) kutyákra jellemzőek.

Azoknak, akik kisebb méretű kutyát szeretnének, de nem akarják megkockáztatni, hogy idős korára esetleg súlyos mentális problémái legyenek, vagy nagyobb méretű kutyát szeretnének, de nem akarják megkockáztatni, hogy akár 7-8 évesen egészségügyi problémái legyenek, azoknak javasoljuk, hogy a tíz-harminc kilogrammos  mérettartományból válasszon magának kedvencet

– magyarázta Turcsán Borbála, a tanulmány első szerzője, mivel eredményeik alapján ezek a kutyák maradnak a várható élettartamukhoz képest a leghosszabb ideig egészségesek.

Kapcsolódó
Tényleg színvakok a kutyák?
Megmutatjuk, hogyan látják valójában a világot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik