Tudomány

Új állatfajokra bukkant egy magyar kutató

SCIEPRO / SCIENCE PHOTO LIBRARY / Getty Images
SCIEPRO / SCIENCE PHOTO LIBRARY / Getty Images

Három eddig ismeretlen állatfajt fedezett fel a Hornok Sándor professzor vezette kutatócsoport Japánban – derül ki a Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) közleményéből.

A szakértők Távol-Keleten ritkának számító denevérkullancsokat gyűjtöttek, amelyekről Dr. Ai Takano, a Yamaguchi Egyetem laboratórium vezetőjével együttműködve először genetikai módszerekkel, majd morfológiai vizsgálattal is megállapították, hogy az eddigi vélekedéssel ellentétben nem az Európában ismert, hanem teljesen új fajok képviselői. Az újonnan felfedezett fajok az Ixodes nipponrhinolophi, az Ixodes fuliginosus és az Ixodes fujitai nevet kapták.

HUN-REN

Az eredményeket bemutató tanulmány a ZooKeys tudományos folyóiratban jelent meg.

Bár Kelet-Ázsiában ritkák a denevérkullancsok, a kutatók mostantól arra törekednek, hogy megismerjék az új fajok minden fejlődési alakjának morfológiáját, valamint a földrajzi elterjedtségüket és gazdáik teljesebb körét.

Hornok Sándor 2014-ben már hazánkban is felfedezett egy kullancsfajt, az Ixodes ariadnae-t, amelyet a pilisi Ariadne-barlangrendszerben gyűjtött példányok alapján írt le.

Kapcsolódó
Mostanában gyakrabban találkozhatunk ezekkel a vérszívókkal
Kora ősszel tapasztalható a második „kullancscsúcs” az év során, a nyári időszakhoz képest aktívabbak a vérszívók.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik