Tudomány

Homokszem nagyságú fogakra bukkantak

Kevin May
Kevin May

Egy, a közelmúltban megjelent tanulmányban egy ősi, rágcsálószerű fajt mutatnak be – írja az Insider. Az állat a dinoszauruszok korában, mintegy 70 millió éve élt a mai Alaszka területén fekvő Prince Creek-i-formációnál (PCF), a sarkkörök túl, ahol évente négy hónapon át állandó sötétség uralkodott.

A hideg, esetenként havas környezetben viszonylag kevés faj maradt életben, a rágcsálószerű állat azonban jól elboldogult. A néhány centiméter hosszú, 11 gramm tömegű faj a Sikuomys mikros nevet kapta, ez durván jégegereket jelent.

A PCF rendkívül gazdag dinoszaurusz-kövületekben, korábban a Tyrannosaurus rex maradványait is feltárták itt, Jaelyn Eberle, a Boulderi Coloradói Egyetem munkatársa ugyanakkor nem a dinoszauruszokra, hanem a mellettük élő melegvérű állatokra specializálódott. A szakértő és kollégái a Sikuomys mikrost fogai alapján írták le.

A faj fogai igen apróak, egyenként nagyjából homokszem nagyságúak, 1,5 milliméteresek voltak.

A hatalmas dinoszauruszok mellett tehát egészen apró élőlények is jelen voltak.

A kutatók mikroszkóppal vizsgálták meg a helyszínről származó üledéket, így azonosíthatták a kicsi leleteket, amelyeket a terepen, szabad szemmel egyébként lehetetlen lett volna észrevenni. A csapat több tucat fogat észlelt a PCF három helyszínén.

Csontok hiányában nehéz pontos megállapításokat levonni a fajról, a modern cickányokkal és pockokkal való összevetés viszont segíthet. Eberle szerint ősi rokonuk valószínűleg nem aludt téli álmot, ehelyett állandó táplálkozással, rejtőzködéssel élt túl. A kis méret valószínűleg az adaptáció jele: az állatnak így kevesebb élelmet kellett magához vennie.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik