Tudomány

Így halt meg Jimi Hendrix

Michael Putland / Getty Images
Michael Putland / Getty Images

A minden idők legnagyobb gitárosaként emlegetett Jimi Hendrix 53 évvel ezelőtt, 1970. szeptember 18-án hunyt el. A fiatal gitáros-énekes-zeneszerző 25 éves korára már világhírű volt egyedi stílusának köszönhetően, 1969-ben az ő fellépésével zárult a legendás woodstocki fesztivál – írja a Múlt-kor.

Johnny Allen Hendrix néven 1942-ben született, nevét négy évvel később James Marshall Hendrixre változtatták. Felmenői között voltak indiánok és afroamerikaiak is, ezért nem meglepő, hogy zenéjében a blues, a rock, valamint a fekete és a mexikói folk keveredett.

Hendrix autodidakta módon tanult meg zenélni, balkezes létére egy jobbkezes gitáron játszott, amit fordítva húrozott fel. Nem tudott kottát olvasni, hallás után játszott, és arról volt híres, hogy a gitározásnak több szokatlan módját is kipróbálta: játszott a fogaival, a hátára kapott hangszerrel, de fejjel lefelé is. Egyik legemlékezetesebb színpadi performansza az volt, amikor a Wild Thing című dal előadása után felgyújtotta a gitárját, majd szétverte az égő hangszert.

Egyik fellépése után elrabolták: kokaint akart szerezni egy idegentől, de ehelyett túszul ejtették egy manhattani lakásban. Az esemény körül sok a tisztázatlan részlet, mindenesetre Hendrix sértetlenül megúszta az esetet. Az éveken át tartó koncertezés, intenzív ivás és drogozás azonban rányomta bélyegét egészségi állapotára: 1970. szeptember 18-án rosszul lett, és a kórházba szállítás közben meghalt.

Halálával bekerült a 27-esek klubjába Brian Jones, Janis Joplin, Jim Morrison, Kurt Cobain, és Amy Winehouse mellé, gyarapítva ezáltal a 27 évesen, gyakran rejtélyes körülmények között meghalt rock- és blueszenészek csoportját.

Kapcsolódó
A hírnév vitte sírba Kurt Cobaint
A fiatal zenész tinédzser korában gyakran híd alatt aludt, de még innen is sikerült a csúcsra jutnia.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik