Tudomány

Alvás nélkül is elkerülhető lehet a fáradtság

Antonio Guillem / Getty Images
Antonio Guillem / Getty Images

Az emberi testnek számos rejtélye van, azonban egy dologban sosem volt vita: ha kipihentek akarunk lenni, minim 7-8 órát kell aludnunk. A Washingtoni Egyetem (WSU) friss egérkísérlete azonban arra utal, az asztrocitáknak nevezett, kevéssé vizsgált agysejtek megpiszkálásával el lehet érni, hogy jelentősen kevesebb alvás után is fittek legyünk másnap – írja az Eurekalert.

A Journal of Neuroscience című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint ezen sejtek aktiválása órákon ébren tartotta az aludni készülő egereket, anélkül, hogy álmosabbá tette volna őket. Marcos Frank, a tanulmány vezetője, a WSU idegkutatója szerint alap esetben a meghosszabbított ébrenlét növeli az alvás idejét és intenzitását, itt azonban megfigyelték, hogy a több órás plusz ébrenlét ellenére sem különbözött az egerek viselkedése kipihent társaikétól.

A kutatás azért is különösen érdekes, mert bár régóta tudnak az asztrociták létezéséről, sokáig nem figyeltek rá komolyan, ugyanis úgy vélték, hogy csupán kötőanyagként van szükség erre az agyban.

A washingtoni kutatók munkája nyomán azonban kiderült, hogy az asztrociták szerepet játszanak az alvásban a kalciumjelzésként ismert folyamat révén. Emellett arra is sikerült rávilágítani, hogy fontos szerep jut nekik a rágcsálók időérzékének szabályozásában, a legújabb kutatások szerint pedig a testmozgás agyra gyakorolt hatásának közvetítésében, valamint a gyulladás szabályozásában is fontos szerep hárul rájuk, teszi hozzá a New Atlas.

A mostani eredmények függvényében azt sem tartják kizártnak, hogy évek múlva olyan gyógyszerrel is előállhatnak, amely segítheti az alváshiányban szenvedőket, vagy épp azokat, akik a váltott műszakok miatt rosszul időzített alvást folytatnak. A kutatók a mostani eredmények után viselkedési teszteket akarnak folytatni az egereken, hogy meghatározzák, hogy az alvásigényen kívül más folyamatokat is befolyásolhat-e az asztrociták aktiválása, például a figyelmet, a megismerést, a tanulást, a memóriát, az anyagcserét és az immunműködést.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik