Tudomány

Hidegfrontok érkeznek egymás után egész héten

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Az időjárás megítélése ugyan továbbra is szubjektív, de a mostani tartós hőség már objektív szempontok alapján is káros, és egyre többek számára „kibírhatatlan”. Az ok egy Európa közepén terpeszkedő kiterjedt és stabil anticiklon, ami Afrika felől sodorja fölénk a forróságot. Jó hír viszont, hogy

Hétfőtől lassú, de jelentős átalakulás veszi kezdetét, a hét »páratlan« napjain, azaz hétfőn, szerdán, pénteken (és talán vasárnap is) egy-egy hidegfront érkezése fokozatosan enyhíti majd a kánikulát

– mondja a 24.hu-nak Molnár László meteorológus, a Kiderül.hu munkatársa.

Átlagosra csökken a hőmérséklet

Az európai anticiklon „ellentétpárja”, a Brit-szigetek magasságában tanyázó jókora ciklon ugyanis kelet felé indul, lassanként Skandinávia fölé araszol. Ennek köszönhetően pedig az eddigi déli, délnyugati áramlás fokozatosan nyugativá, majd észak-nyugativá fordul, és egymás sarkában érkeznek a hidegfrontok.

Ilyenkor nyár közepén, az El Nño idején és az éghajlatváltozás egyre komolyabb nyomása alatt ezek a frontok nem tudnak meghökkentő változást okozni: éppen átlagosra hűtik majd a levegőt és csapadékot hoznak. Hétfőn elsősorban északkeleten, szerdán és pénteken aztán többfelé várható csapadék, intenzív záporok, zivatarok kialakulására is nagy az esély. A hőmérséklet fokozatosan csökken,

a hétfői, 40 fokot karcoló hőség hétvégére 26-31 fokra szelídül, ami egyébként az átlag lenne július közepén Magyarországon.

Augusztusra ígérkezik még egy kemény menet

A szakember úgy véli, egyes várakozásokkal ellentétben az országos melegrekord idén nem fog megdőlni, a 2007-es és 2022-es év hasonló időszakában mért 41 fok feletti csúcsok a mostani nedvesebb, párásabb körülmények között nem alakulnak ki. Egyelőre.

Az Agronaptár.hu hosszabb távú előrejelzése szerint még vasárnap is érkezhet egy hidegfront, ám ennek valószínűségét egyelőre nehéz megállapítani. Ami pedig a folytatást illeti, jelen állás szerint július végéig tart a változékony, azaz átmeneti záporokkal, zivatarokkal tarkított idő 30 fok körüli hőmérséklettel.

Július 28. környékén melegedés kezdődik, de újabb tartós hőhullám érkezése csak augusztus 5-étől várható. A jelenlegi modellszámítások szerint ekkor jó 10-12 napra ismét visszatér a 35 fok feletti csúcshőmérsékleteket produkáló hőségperiódus.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik