Tudomány

Római harcos rejtélyes holttestét fedezték fel

standby / Getty Images
standby / Getty Images

Római katona maradványaira bukkantak Walesben, a férfit arccal lefelé temették el és valamiért lekötözték halála után – írja a Live Science. Az eltemetett férfi nagyjából 21-25 éves lehetett, amikor meghalt és a Krisztus utáni 3-4. században élhetett.

A sírban az elhunyt csontváza mellett egy kardot és egy palást rögzítésére használt, ezüstből készült dísztűt is találtak, amiből arra következtetnek, hogy a római hadsereg magasrangú tagja lehetett.

A maradványok vizsgálata után a szakértők megállapították, hogy a férfi csecsnyúlvány-gyulladásban szenvedett, amely a koponya fül mögötti részét érintő bakteriális fertőzés. Ez a betegség ma könnyedén kezelhető antibiotikumokkal, az ókori Rómában azonban halálos lehetett.

A holttest testhelyzete, és a sírban talált hatalmas szögek arra utalnak, hogy a fiatal katonát halála után lekötözték, a sír aljához rögzítették. Általában olyan személyeket kötözték le haláluk után, akiknek a feltámadását mindenképpen meg akarták akadályozni, például alacsony státuszú személyeket és bűnözőket.

A jelek szerint ez a férfi azonban a római hadsereg megbecsült tagja volt, így valódi rejtély, miért járhattak el így a maradványaival.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik