Szent László Lengyelországban született 1040 körül: nagyapját, Vazult még István király vakíttatta meg, László apja, Béla testvéreivel együtt István haragja elől menekült el az országból. A későbbi szent király 1048 körül tért haza, majd bátyja, Géza halála után foglalta el a trónt 1077-ben – írja a Múlt-kor.hu.
Szigorú törvények
Hadvezéri képességeit már akkor megcsillogtatta, amikor a besenyők, a kunok és a csehek ellen harcolt. 1091-ben, amíg Horvátországban hadakozott, a kunok ismét az ország keleti vármegyéit pusztították, amire ő erős sereggel hazatért, és megsemmisítette a támadókat. Megszerezte a tengeri kijárata miatt fontos Horvátországot, amely addig pápai hűbér volt, emiatt megromlott a kapcsolata az egyházi állammal. László hű volt egyházához, de a pápaságnak nem volt hajlandó engedményeket tenni.
Uralkodása alatt az addig trónviszályoktól és külső támadásoktól zaklatott országban törvényeivel nyugalmat és rendet teremtett. Törvényei nagyon szigorúan büntették a lopást: ha valaki baromfinál nagyobb értékű állatot lopott, felakasztották, ám ha a templomba menekült, akkor „megúszta” vakítással. Ha az eltulajdonítás értéke nem érte el egy baromfi árát, akkor „csak” megcsonkították a tolvajt.
A törvények emellett szigorúan védték a keresztény egyházat. Kimondta az egyházi személyek sérthetetlenségét. Megszabta az ünnepnapok számát (36 nap), tűzzel-vassal irtotta a pogány szokásokat. Szigorúan büntette a nőrablást és a házasságtörést. Ha valakit boszorkányságon kaptak, máglyahalálra ítélték. Jeruzsálembe kívánt zarándokolni, tervét azonban nem valósíthatta meg, mert 1095. július 29-én Nyitrán váratlanul meghalt. Előbb az általa alapított somogyvári apátságban, majd Váradon temették el, majd 1192. június 27-én, III. Béla király kezdeményezésére avatták szentté, ami nagyban hozzájárult a „lovagkirály” kultuszának elterjedéséhez.
Sírjánál számtalan csoda történt, a nép sokáig azt hitte, hogy a szent király „kijön” a sírjából, ha nagy veszély fenyegeti a magyarokat, és győzelemre segíti népét.
Hatalmas lovas, fején arany koronával
A legenda szerint László halála után 200 évvel a székelyek hadba szálltak a tatárok ellen, és amikor a rettenetes mongol hadat meglátták, elkeseredtek, és így fohászkodtak: „Szűz Máriám, segíts meg! Szent László király, harcolj velünk!” Ebben a pillanatban
Lovát megsarkantyúzva egyedül vágtatott az ellenség sorai közé, törte-zúzta a tatárokat, a mongol haderő olvadt, mint viasz a tűzön. A vitéz feje felett gyönyörű asszony lebegett aranykoronával övezve, ruhája fényes, hogy emberi szem ránézni nem tudott. Szent László volt a lovas, Szűz Mária pedig a koronás asszony, egy fogságba esett vén tatár állítólag azt mondta: „nem a székely, nem a magyar vert meg minket, hanem az a László, akit segítségül hívtak”.
A csata idején állítólag a váradi templomban is csoda történt, az őr észrevette, hogy eltűnt a szent király koponyaereklyéje. Hiába keresték égen-földön nem lelték, ám a harc után egyszer csak ismét régi helyén nyugodott.
