Tudomány

50 millió éves herét találtak

Egy friss tanulmányban egy kihalt fürgeszöcske kivételes állapotban konzerválódott maradványait mutatják be – írja az IFLScience. A kövület az amerikai Green River-formációnál került elő.

A fosszília a rovar izmait, emésztőrendszerét, mirigyeit, sőt az egyik heréjét is megőrizte.

Az állat az Arethaea nemzetséghez tartozott, ezen csoport jellegzetességei a fűszálra emlékeztető, a rejtőzködést segítő végtagok. A faj az Arethaea solterae nevet kapta Leellen Solter egykori rovarpatológus után.

„A fürgeszöcskék nagyon ritkák a fosszilis rekordban, így minden új kövület, amelyet találunk, új információkat jelent a fürgeszöcskék evolúciós történetében” – mondta Sam Heads, a tanulmány vezetője és a Prairie Kutatóintézet Paleontológiai Központjának igazgatója. Mint hozzátette, mostantól tudják, hogy az érintett nemzetség mintegy 50 millió évvel ezelőtt már kifejlődött, és olyan morfológiával bírt, amely a füvet utánozza.

Jared Thomas A felvételen a vörös karika jelöli a herét.

A fosszília igazi különlegességét az izomrostok, valamint az egyik here adja. Heads a leleteket több boncolt fürgeszöcskével is összehasonlította, és szinte azonos anatómiai felépítésre bukkant. A szakértő szerint a here, a járulékos mirigyek és a gyomor a mai fajoknál ugyanolyanok, mint az ősi rovarnál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik