Tudomány

Messze nem az óceán mélyén fekszik a Titanic

Ralph White / Getty Images
Ralph White / Getty Images

Bár az emberiség már a világűrbe vágyik, saját bolygónkat sem ismertük meg kellőképpen több évezredes létezésünk alatt. Napjainkban még csak a Föld óceánjainak 5-10 százalékát tárták fel a kutatók, és valójában csak most kezdtük el megérteni az alattunk húzódó sötét világot.

Az OceanGate búvárhajója vasárnap indult el egy Titanic-expedícióra, azonban 1 óra 40 perc után elvesztették a kapcsolatot a külvilággal. Ezt követően napokig tartott a keresés, ám csütörtökön megtalálták a hajó roncsait, és bebizonyosodott, hogy a nyomás hatására keletkező implózió miatt mind az öt, fedélzeten tartózkodó utas azonnal életét vesztette. A hajó jelenlegi tudás szerint 1300 méteres mélységig volt hitelesítve, ám a Titanic 3800 méter mélyen fekszik az Atlanti-óceánban.

Ez közelében sincs a víztömeg legmélyebb pontjához – írja az Insider. Összehasonlításképp: ha a szárazföld legmagasabb pontját, a 8848 méteres Csomolungmát megfordítanánk, és a víz alá merítenénk, akkor is közel másfél kilométer választana el minket még az óceán eddig ismert legmélyebb pontjától.

A Föld legmélyebb pontja, a Challenger-mélység a Mariana-árokban található, amelynek mélysége nagyjából 11034 méter.

Ezt először Jacques Piccard oceanográfus és Don Walsh hadnagy vizsgálta meg 1960-ban, akik ekkor nagyjából 10911 méteres mélységig jutottak. Ez a rekord évtizedeken át tartotta magát, ám közben James Cameron filmrendező beállította a legmélyebb szólómerülés rekordját. 2019-ben aztán Victor Vescovo befektető három merülést hajtott végre a Challenger-mélységben, és az utolsó merülésén beállította az új rekordot, amikor is 10 927 méteres mélységig jutott.

Bár hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ilyen mélyen, fény nélkül, és elképesztő nyomás alatt aligha lehet élet, a tudósok már több mint féltucatnyi pilóta nélküli tengeralattjárót küldtek a Challenger-mélység felfedezésére. Ezek között volt a távirányítású Kaiko is, amely 1995 és 2003 között több mint 350 fajt gyűjtött össze a tengerfenéken. A szakértők becslése szerint ezen felül több ezer tengeri faj élhet még a dermesztő mélységben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik