Tudomány

Kánikula: a kutyák könnyen hőgutát kaphatnak

Keep It 100 / Getty Images
Keep It 100 / Getty Images

Veszélyt jelenthet a kutyákra a magas hőmérséklet, így a kánikula idején érdemes különösen odafigyelnünk kedvenceinkre – derül ki az Orpheus Állatvédő Egyesület közleményéből. Seres Zoltán, a szervezet vezetője elmondta, a kutyák önszántukból soha nem mozognának a tűzőnapon, így lehetőség szerint mi se a legnagyobb melegben futtassuk őket, ehelyett a hosszú séták, labdázást időzítsük kora délelőttre és késő délutánra.

A nyári hőségben a kutyák könnyen hőgutát kaphatnak, hiszen nem tudnak izzadni, ami komoly nehézséget okoz számukra, mert pusztán a lihegéssel történő hővesztés néha nem elegendő nekik.

Ez azonban elkerülhető, ha megfogadjuk a következő tanácsokat:

  • állatunk számára mindig legyen hűvös hely, ahova a napsugárzás elől szabadon el tud bújni
  • kedvencünknek az élelem mellé naponta többször friss ivóvizet kell biztosítani
  • ne hagyjuk egyedül autóban (még nyitott ablaknál se), hiszen a tűző napon a belső hőmérséklet az egekbe szökhet
  • lakásban tartott állatok esetén reggel – munkába menet előtt – sötétítsünk be, hogy ne forrósodjon be a szoba
  • forró aszfalt helyett érdemes a fűben sétáltatni.

Ha mégis megtörtént a baj, és látjuk, hogy a háziállat az oldalán fekszik, intenzíven liheg, a nyelve állandóan kilóg a szájából, színe sötétebb a megszokottnál, a baj oka lehet akár hőtorlódás vagy hőguta is. Ilyenkor a gyors folyadékpótlás és az állatorvosi segélykérés életmentő lehet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik