A jóból sosem elég, érzésre még éppen csak elkezdtük élvezni a mind hosszabb és hosszabb világos periódusokat, és mindjárt itt a vége. Na, nem a hosszú nyári fényözönnek, hiszen most kezdődik a csillagászati nyár, csupán a világosság nem terjeszkedik tovább, hanem szép lassan fogyni kezd. Szerdán lesz ugyanis az év leghosszabb napja, megtörténik a nyári napforduló.
A Nap felé „bólintunk”
Ha a nappalt és az éjszaka határát a napkelte és napnyugta időpontjában határozzuk meg, előbbi 16, utóbbi 8 órán át tart. A Budapestet is átszelő 19-es hosszúsági körön szerdán 4:45-kor bukkan fel csillagunk, és 20:46-kor tűnik el – országon belül keleti és nyugati irányban pár perces eltéréssel kell számolni. Sőt, a légkör fénytörése miatt „optikai csalódásként” ennél is korábban láthatjuk meg, és mintha tovább is maradna.
Azon túl, hogy június 21. a csillagászati nyár kezdete:
- A Nap látszólagos égi útjának „legészakibb” pontján kel és nyugszik, ettől kezdve mintha egyre délebbről kukkantana be és búcsúzna.
- Ekkor delel felettünk a legmagasabban, a látóhatár fölött 66 fokkal.
- A napsugarak egyedül a mai napon érik hajszál pontosan 90 fokban a Ráktérítőt azon a ponton, ahol a napforduló pillanatában épp délidő van.
A nyári napfordulót követően a nappalok hossza először alig érzékelhetően, de csökken, az őszi napéjegyenlőségre (szeptember 23.) a sötét és világos aránya kiegyenlítődik, egyaránt 12-12 óra lesz. Utána már az éjszaka kerül túlsúlyba, a téli napfordulón, december 22-én alig nyolc és fél órán keresztül láthatjuk a Napot.
Pogány babonába fulladt
A nyári napforduló ősi ünnep az északi féltekén, szimbolikája egyértelmű: a fény győzelme a sötétség felett. A kereszténységben a nyári napfordulóra eső Szent Iván napja, Keresztelő Szent János ünnepe az V. században lett általánossá, A legrövidebb éjszaka misztériumának minden kultúrában központi eleme volt a tűz a tisztító, gyógyító és termékenyítő erejébe vetett hit okán. A Szent Iván éji tüzet az egyház később néhány országban az ördögi cselekedetek közé sorolta, de máshol tűrte, sőt hazánkban egyenesen szentelménynek tekintette. A XVI. és XVII. század fordulóján élt jezsuita Inchoffer Menyhért leírja, hogy Keresztelő János ünnepét
a magyarok szemkápráztató fénnyel és tűzgyújtással, tűz körüli ugrándozással és ünnepi tánccal, harsány nótázással ülik meg. Ez olykor már pogány babonába fulladt, amíg egynémely mérséklő rendelkezéssel végét nem vetették.
A meggyújtott tűz átugrásának egészség- és szerelemvarázsló célja volt, rituálisan zajlott. A Csallóközben például egy lány háromszor körüljárta és vízzel megszentelte a tűzrevalót, majd egy legény ugyancsak háromszor körbefutotta és égő fáklyával meggyújtotta, a tűz átugrása közben párosító és kiházasító dalokat énekeltek.
E dalok sokszor véget nem érőnek tűntek, innen származik a szólás: „Hosszú, mint a szentiváni ének”. Heltai Gáspár tréfásan tette hozzá: „igen hosszú a Szent Iván éneke, az ördög azt megkezdvén, el nem végezhette, hanem megfulladott rajta”.
