Tudomány

Ősi, kőből faragott péniszt találtak

Egy 15 centiméter hosszú, kőből faragott péniszre bukkantak a közelmúltban egy délnyugat-spanyolországi középkori erődnél – írja az IFLScience. A távoli múltban a fallikus objektumok számos kultúra számára fontosak voltak, a középkori Európára viszont kevéssé voltak jellemzőek.

A kutatók úgy gondolják, hogy a tárgy nem valamiféle talizmán volt, hanem fegyverek élezésére használták.

A lelet Torre de Meiránál került elő, a várrom egy domb tetején áll. Az erődöt 1476-ban, az úgynevezett Irmandiño-felkelés idején pusztították el.

A lelőhelyen 1976-ban kezdődtek meg az ásatások, azóta változatos maradványokra bukkantak itt. Az utóbbi években az Árbore Arqueoloxía vállalat vezette a feltárásokat, a kőpéniszt május 19-én, a vár főépületének közelében fedezték fel.

A tárgyon látható vágásnyomok alapján úgy vélik, hogy a díszes követ élezésre használták. A fallikus formával a katonák férfiasságukat fejezhették ki.

„A lelet az erőszak, a fegyverek és a férfiasság közötti szimbolikus kapcsolatot materializálja. Egy olyan asszociációt, amelyről tudjuk, hogy már a középkorban is létezett, és amely a mai kultúránkban is jelen van” – mondta Darío Peña, az Árbore Arqueoloxía régésze.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik