Tudomány

Gyanús részletek árnyékolják Marilyn Monroe halálát

Hulton Archive / Getty Images
Hulton Archive / Getty Images

Marilyn Monroe, korának egyik legnagyobb hollywoodi sztárja 97 éve, 1926. június 1-jén született, a díva még most, több mint hatvan évvel halála után is óriási ikonnak számít. Életét azonban nem csak a siker és a csillogás tette ki, a színésznőnek roppant sötét időszakokat is át kellet élnie – derül ki a Múlt-kor cikkéből.

Tragikus gyermekkor

A Norma Jeane Mortenson néven született lány gyerekkorát különböző nevelőszülőknél és árvaházban töltötte, hiszen anyja mentális betegségben szenvedett, azt pedig senki nem tudta, ki lehet az apja. Mindez Monroe lelkiállapotára is rányomta a bélyegét: már gyermekként is igen labilis és gyenge volt.

Marilyn mentális egészségét tovább rontotta, hogy fiatalkorában sok trauma érte, egyik nevelőszülője például szexuálisan molesztálta. Az addig is szégyenlős és visszahúzódó kislány ezután még inkább visszahúzódóvá vált. Ezek után nem meglepő, hogy 16 éves korában úgy döntött, inkább férjhez megy, minthogy újabb gyámokhoz kerüljön.

Mentális problémák

A fiatal nőnek a házasélet sem hozta meg a boldogságot. Kapcsolatát első férjével halálosan unalmasnak vélte, második házastársa pedig tulajdonként kezelte, állandóan féltékenykedett, bele akart szólni Marilyn döntéseibe, sőt, egyes életrajzírók szerint fizikailag is bántalmazta feleségét.

A színésznő feltehetőleg genetikailag is hajlamos volt a depresszióra és szorongásra, ezt pedig csak fokozták gyermekkori traumái és az egész életéből hiányzó szülői irányítás. Magánéletében is számos problémával küzdött, sokszor bántalmazták és soha nem volt igazán elégedett önmagával. Lelki gondjait gyakran gyógyszerekkel igyekezett orvosolni, így hamarosan függővé vált. Szorongását és krónikus álmatlanságát enyhítendő, barbiturátot, amfetamint kezdett szedni, vagy alkoholt ivott. A szerek azonban csak fokozták a problémáit.

Rejtélyes halála

A hivatalos álláspont szerint Monroe 1962. augusztus 4-én öngyilkosságot követett el, halála körül azonban rengeteg a megmagyarázatlan furcsaság és a gyanús részlet.

A toxikológiai vizsgálat szerint a 36 éves színésznő gyógyszerrel adagolta túl magát, összesen 45 tablettát vett be. A különös az, hogy ágya mellett nem találtak vizes poharat, a boncolás során pedig nem volt kimutatható a pirulák emésztésből származó maradéka sem.

Emiatt sokan úgy gondolják, hogy a sztár haláláért valójában a maffia felelős, és még a gyilkosság gondolata is felmerült egyesekben. Húsz évvel Monroe halála után a Los Angeles-i kerületi ügyész vizsgálatot rendelt el az ügyben, de nem találtak bűncselekményre utaló jelet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik