Tudomány

Mutatjuk, mikor robban be a nyár

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Múlt csütörtökön megérkezett hazánkba az az időjárási jelenség, ami az év ezen szakában a legnagyobb mennyiségű esőt képes produkálni. Egy sekély ciklonról van szó, több hullámban szállította (és szállítja továbbra is) az esőt, aminek mennyisége az elmúlt három napban az ország délnyugati és középső tájain elérte, helyenként meg is haladta a havi átlagnak számító 50 mm-t. Hétfőn ugyan nagy területeken csökken, szakadozik a felhőzet, a Tiszántúlon azonban még erősen borult az ég, és még koránt sincs vége.

Estétől ismét erősödik a ciklon, újabb hullám érkezik. A következő napokban ismét mindenhol esni fog, a legnagyobb mennyiség ezúttal a Dunántúl nyugati felén várható

– mondja a 24.hu-nak Molnár László meteorológus, a Kiderül.hu munkatársa.

A gyakorlatban ez annyit tesz, hogy a következő napokban országszerte még 10-20, a Nyugat-Dunántúlon 20-40 milliméternyi esőre számíthatunk. Mindez pedig kedden kiadós, de „csendes” eső, szerdán és csütörtökön záporok, zivatarok formájában. Pénteken, azaz május 19-én aztán az eddigiekhez képest mintha elzárták volna a csapokat.

A hét utolsó napjaiban már csupán elszórtan valószínű csapadék, hétfőtől pedig beáll a szokásos, záporokkal, zivatarokkal tarkított, de alapvetően meleg, májusi idő. Ami a hőmérséklet alakulását illeti, hétvégéig marad az eddigi 17-22 fok a legmelegebb órákban, miközben hőérzetünket jelentősen csökkentheti a fel-feltámadó cél és a párás levegő.

Szombattól aztán betör a nyár, 22-27 fokos maximumokat mérhetünk.

Agronaptár.hu hosszabb távú előrejelzése szerint a meleg, szárazabb idő majd csak június 6-8. körül fordulhat ismét csapadékosabbra, a meteorológus szavaival úgy tűnik, idén talán nem maradnak el a Medárd napi esők.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik