Tudomány

Ezért isszák sóval a kávét a világ egyes tájain

LappoAleksandr / Getty Images
LappoAleksandr / Getty Images

Furcsa szokás terjed a közösségi médiában, miszerint jobban tesszük, ha a reggeli kávénkba cukor helyett inkább sót teszünk – írja a Science Alert. Az elmélet szerint, ha egy csipet sót szórunk a kávéba, az ugyanúgy elnyomja a keserű ízt, mint bármilyen édesítőszer, emellett ráadásul olyan ízeket is kihangsúlyoz, amelyek máskülönben teljesen elvesznének.

Ez a módszer a világ egyes tájain el is terjedt, Vietnámban például nagyon gyakran sózzák meg a kávét.

Az ötlet elsőre furcsának tűnhet, valójában azonban tudományos vizsgálatok is alátámasztják a jelenséget.

Egy 1980-as tanulmány szerint az egyszerű konyhasó rendkívül hatékonyan fojtja el a keserű ízeket, nemcsak a kávéban, hanem bármilyen ételben, ezért is kezdték el az emberek sózni a padlizsánt. A só keserűség elnyomó képességét egy 1995-ös kutatás is bebizonyította, ebben már az is kiderül, hogy az édes ízeket is képes kihangsúlyozni.

Azt azonban fontos figyelembe venni, hogy a sós íz nem tűnik el nyomtalanul, így ha túl sok sót szórunk a kávéba, kellemetlen ízélményben lehet részünk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik