Tudomány

Brutálisan végezték ki Mussolinit

Bettmann / Getty Images
Bettmann / Getty Images
Többször is megpróbálták megölni az olasz diktátort, Mussolinit ő azonban mindig megúszta. Végül 1945. április 28-án fogyott el a szerencséje, a partizánok kezére került, akik embertelen kegyetlenséggel bántak el a Ducéval.

Benito Mussolini az első világháború után, 1922-ben lett Olaszország vezetője (Duce) 1925-ben pedig feloszlatta a parlamentet, ezzel beköszöntött a diktatúra korszaka –írja a Múlt-kor. Hatalomra jutását azonban nem mindenki ünnepelte, sőt többen merénylet útján próbálták eltávolítani az ország éléről.

Brutális terror

A gyilkossági kísérletek azonban nem jártak sikerrel, így Mussolini Etiópia megtámadását követően, 1936-ban szövetségre léphetett Hitlerrel, megalkotva a Berlin–Róma tengelyt. A második világháború Olaszország számára 1940-ben vette kezdetét, amikor megtámadták az összeomlás szélén táncoló, már a németek által kivéreztetett Franciaországot, egy évvel korábban a hadsereg pedig Albániába is bevonult.

A Duce hadereje Afrikában és a Balkánon is kudarcot vallott, mindemellett pedig a Szicíliában partra szálltak a szövetséges erők és a 150 ezer fős partizánsereg is egyre nagyobb fenyegetést jelentett. A partizánsikereket Mussolini hívei, karöltve a németekkel, brutális terrorral torolták meg, amelynek elszenvedői a hadműveletek helyszínén élő civilek voltak.

Véres bosszú

A szövetségesek és a partizánok katonai csapásai alatt végül összeomlott Mussolini fasiszta állama. A Duce szeretőjével 1945. április végén a svájci határ felé vette az irányt, de nem tudtak elmenekülni: április 27-én a Comói-tó melletti Dongo nevű falu közelében partizánok tartóztatták fel őket, és másnap mindkettőjüket agyonlőtték.

A diktátor kivégzése azonban nem volt elég, hogy csillapítsa a sokat szenvedett partizánok bosszúszomját. A vezér és szeretője, Clara Petacci holttestét megcsonkították és meggyalázták, végül a milánói Loreto téren egy benzinkúton fellógatták a maradványaikat. A Duce teste egy jelöletlen sírba került, és csak tíz év után hantolhatták el szülőfalujában.

Kapcsolódó
Mussolini többször is legyőzte a halált
A fasiszta olasz diktátor túlélte az első világháború kegyetlen csatáit, valamint számos merényletkísérletet is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik