Az 1655-ban, az Arad környékén fekvő Pécskán született Szegedinác Péró egész életét a török elleni harcban töltötte, részt vett 1718-as pozseraváci békével záruló, a Temesi Bánságot visszafoglaló küzdelemben is. Idős korára a szerb katona a Maros mellékén fekvő határőrvidéki kerületben a kapitányságig jutott – írja a Rubicon.hu.
Magyarok és szerbek
A török kiszorításával a Maros menti katonai körzet elvesztette jelentőségét, ezért megkezdték a folyótól északra fekvő területek betagolását a vármegyékbe. Ez komoly feszültségekhez vezetett, mivel a döntéssel a korábban több kiváltságot is élvező határőrök az egyszerű jobbágyok közé süllyedtek. Közben pedig az udvar térítő politikába kezdett a betelepülő ortodox szerbek körében, valójában ez volt az utolsó csepp a pohárban.
Szegedinác Péró és néhány határőrvidéki kapitány szervezkedni kezdett, Bács és Szerém megyék lakosságát hívva fegyverbe. Hívó szavuk a vallásukban sértett szerbek és a nyakukba kapott birtokosok hatalmaskodásait megelégelő magyar jobbágyokra is hatott.
Kerékbe törték
A fegyveres ellenállást békési magyarok hirdették 1735. 27-én, és 14 hadosztályt felállítva kelet felé indultak, céljuk a Békés, Arad és Zaránd megyei felkelőkkel való egyesülés volt. Annak ellenére, hogy a felkelés Szegedinác Péró nevét viseli, a vezér a tényleges hadmozdulatokban már nem vett részt, ugyanis az aradi várparancsnok már május 3-án elfogatta őt, ennek hatására pedig a szerb kapitányok a Gyulát ostromló magyarok ellen fordultak.
A lázadás leverése után 1735. augusztus 10-én felállt egy vizsgálóbizottság, mely az összes vádlottat Budára rendelte. Szegedinác Pérót és a békésszentandrási vezetőket halálra ítélték, míg a mozgalom ellen forduló szerb kapitányoknak kegyelmet adtak. A kerékbetöréssel kivégzett 80 éves Péró és társai testét felnégyelték és azok darabjait elrettentésül elküldték a lázadás központjául szolgáló békési faluba, valamint kitűzték őket Nagyváradon, Debrecenben és Sarkad városában.
