Carl Lutz svájci diplomata, aki a második világháború idején több tízezer magyar zsidót mentett meg a deportálástól, 128 éve, 1895. március 30-án született. A vallásos, metodista nevelést kapott fiatalember 18 évesen kivándorolt az Egyesült Államokba, ahol húsz évig élt, nyolc éven keresztül Philadelphiában és St. Louis városában volt svájci konzul – írja a Múlt-kor.
Tízezrek megmentője
Lutzot 1942. január 2-án helyezték Budapestre, ahol a palesztinai brit hatóságok által korlátozott számban kibocsátott beutazási engedélyekkel mintegy tízezer zsidó gyermeket juttatott ki Palesztinába. A Palesztina Hivatalt Magyarország német megszállása után bezáratták, vezetőjét, Krausz Miklóst munkaszolgálatra hurcolták.
Lutz ezután a betiltott Palesztina Hivatal védleveleit használta fel, miután Veesenmayer német nagykövet, a Harmadik Birodalom teljhatalmú magyarországi megbízottja is hozzájárult 7-8000 zsidó kiengedéséhez.
A kollektív útlevelek kiadásához nagyobb hivatal kellett, így Weiss Artúr üvegkereskedő Üvegház nevű Vadász utcai raktár- és bemutatótermében létrehozták a svájci nagykövetség idegen érdekek képviseletének kivándorlási osztályát.
A svájci kivándorlási osztály a budapesti zsidók menedékháza lett, először nyolcszázan költöztek be, később pedig kétezer ember zsúfolódott össze a pincében, padláson. Tízezerszámra állították ki a védleveleket, amelyeket hamisítottak is. Védett házakat hozott létre, ezekből alakult ki a nemzetközi gettó, ahol összeköltöztették a családokat és hatalmas volt a zsúfoltság, de sok életet mentettek meg.
Lutz Svédország, Portugália, Spanyolország és a Vatikán diplomatáival együttműködve hónapokon át szorgalmazta, hogy közösen lépjenek fel a magyar kormánynál és a nácik magyarországi képviselőinél az ártatlan emberek elhurcolása ellen. Diplomáciai képességeit latba vetve, sok esetben személyes bátorságáról is tanúságot téve igyekezett a halálmenetek indítását megakadályozni, emiatt Veesenmayer állítólag azt is fontolgatta, hogy eltéteti láb alól. A szovjet hatóságok 1945 tavaszán két svájci diplomatát elhurcoltak, Lutzot pedig kiutasították az országból.
Eltitkolt hőstettek
A hazatérő embermentőt Svájcban nem hősként fogadták, tevékenységét eltitkolták, úgymond hiányos költségigazolásaiért és hatáskörének túllépéséért (azaz a kollektív útlevelek kiadásáért) megrovásban részesítették. Az idegösszeomlást szenvedett Lutz odahaza csak 1958-ban kapta meg a neki kijáró elismerést.
Nyolcvanévesen, 1975. február 12-én – egyes források szerint 13-án – hunyt el Bernben. Végrendelete tükrözi az évekig tartó mellőzés okozta szenvedését:
Ha már egész életemben hallgatnom kellett (hivatalos esküm miatt), legalább halálom után kerüljön nyilvánosságra mindaz a jó és rossz, amit átéltem, hogy következtetéseket vonjanak le belőle hazámban a következő nemzedékek számára. Hiszek abban, hogy végül békés és humanitárius törekvések kerekednek felül, mind gazdasági, mind pedig politikai és kulturális téren.
Életéről film is készült, 1991-ben az egykori budapesti gettó bejáratánál emlékművet emeltek a tiszteletére, az újpesti alsó rakpart egy szakasza az ő nevét viseli, a Vadász utca 29. szám alatti Üvegházban a Carl Lutz alapítvány emlékszobát nyitott. Izrael sem feledkezett meg róla: Haifában utcát neveztek el róla, a Jad Vasem 1964-ben első svájciként adományozta neki a zsidók életét mentőknek járó Világ Igaza kitüntetést.
