Tudomány

Aligátorszex miatt veszélyes Florida

tswinner / Getty Images
tswinner / Getty Images

Különleges felvételt készített egy floridai lakos, Gordon Silver egy lakewoodi tónál – írja a sarasotai ABC7 WWSB. A felvételen helyi aligátorok násza látható.

Úgy tűnik, idén korán kezdődött az állatok párzási időszaka.

A Floridai Hal- és Vadvédelmi Hatóság felszólította a térség lakóit, hogy legyenek különösen óvatosak, hiszen ilyenkor az aligátorok igen veszélyesek lehetnek.

Az udvarlás jellemzően áprilisban kezdődik, a párzás pedig májusban vagy júniusban zajlik. A nőstények talajból, növényzetből vagy törmelékből építenek fészket, majd június végén vagy július elején átlagosan 32-46 tojást raknak. A költés 63-68 napot vesz igénybe, az utódok augusztus közepe és szeptember eleje között kelnek ki.

A szakértők szerint szigorúan tilos etetni az állatokat, és fontos, hogy az emberek kellő távolságot tartsanak tőlük. Fürdőzni csak a kijelölt helyszíneken szabad, a házi kedvenceket pedig érdemes távol tartani a vizektől.

Szerencsére mára az emberek megtanultak együtt élni az aligátorokkal, persze időnként akadnak konfliktusok. Az aligátorok okozta sérülések kifejezetten ritkák Floridában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik