Tudomány

Ismeretlen ősi szekta áldozataira bukkantak

Aldo Pavan / Getty Images
Aldo Pavan / Getty Images

Emberi maradványokra és állati csontok százaira bukkantak egy nagyjából 7000 éves épületben Szaúdi-Arábiában – írja a Live Science. A musztatil nevű építményt még akkor építették, amikor a közel-keleti ország területét sivatagok helyett zöldellő növények borították.

A szakértők szerint a musztatilokat egy ismeretlen, történelem előtti szekta használhatta, amely állatáldozatokat mutatott be isteneinek, hogy megakadályozzák földjük elsivatagosodását.

Mindegyik musztatilban volt egy szent kő, amely gyakran meteoritból származott, a kultusz tagjai ennek segítségével kommunikálhattak az isteneikkel.

Az építményben talált emberi maradványok egy harmincas-negyvenes éveiben elhunyt férfié voltak, aki ízületi porckopásban szenvedett. A vizsgálatok kimutatták, az emberi csontok 400 évvel fiatalabbak az állatiaknál, ezért a szakértők úgy gondolják, a férfi nem emberáldozat volt, sőt nem is ugyanabban a korban élt, mint az ismeretlen kultusz tagjai.

Ez a tény azt mutatja, hogy a musztatilokat több, egymástól független kultúra is használhatta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik