Tudomány

Ekkor bocsáthatják fel a SpaceX Starship rakétáját

Reginald Mathalone / NurPhoto via AFP
Reginald Mathalone / NurPhoto via AFP

Elon Musk, a SpaceX vezére március közepén a Twitteren jelentette be, hogy heteken belül orbitális repülést hajthatnak végre a cég Starship űrrakétájával – írja a Mashable.

A 120 méter magas rakétarendszer a milliárdos szerint már készen áll a startra, az egyetlen hátráltató körülmény az, hogy még várnak az amerikai Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) engedélyére.

Az első indítási kísérletre április harmadik hetének vége felé kerülhet sor. 

A kijelentést persze érdemes fenntartásokkal kezelni, Musk ugyanis sokszor követte már el azt a hibát, hogy rosszul tippelt meg egy dátumot. A Starship azonban ténylegesen óriási hatást gyakorolhat az űrutazásra.

A hatalmas első fokozatból, a Super Heavyből és egy űrhajóból álló rendszer a Holdra, a Marsra és más objektumokra szállíthat majd embereket és felszereléseket. A projekt azért is fontos, mert a NASA abban bízik, hogy a Starshipet használhatja majd az űrhajósok Holdra szállítására az Artemis III és IV küldetések során.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik