Ötezer évvel ezelőtt ülhettek először lóra az emberek – írja az aMTI a Science Advances szakfolyóirat pénteken megjelent tanulmányára hivatkozva. A szerzők szerint erre utalnak azon jellegzetes nyomok, amiket a Jamnaja-kultúrához tartozó emberek maradványain találtak.
A kutatócsoport 24 olyan ember csontvázát vizsgálta meg, amiket a mai Bulgária, Románia és Magyarország területén találtak a régészek. Ezek valószínűleg a legkorábbi ismert bizonyítékok arra, hogy az emberek hátasként használták a lovakat.
Először valószínűleg húsukért és tejükért tartották az állatokat, és jelenlegi ismereteik szerint a lovakat már négyezer évvel korábban befogták a szekerek elé, és nagyjából ebből a korszakból származnak a lovaglásra utaló első képi bizonyítékok is. A lovak hátasként való használatának köszönhetően az ember nagyobb távolságokat tudott megtenni, és könnyebbé vált a felfedezés, a kultúrák találkozása, illetve a kereskedelem, de a háború és a vándorlás is.
A kutatók ugyanakkor bizonytalanok abban, hogy mikor is ült az ember először lóra. Martin Trautmann és csapata a Helsinki Egyetemről ezért azt vizsgálta, hogy megtalálhatók-e a lovagláshoz köthető, jellegzetes törések és deformitások az általuk tanulmányozott emberi maradványokon, különösen a combcsontokon, a csigolyákon és a medencecsontokon. Kutatásukból kiderült, hogy kilenc ember valószínűleg rendszeresen lovagolt.
Eredményeink összességében megerősítették, hogy a Jamnaja-kultúra néhány tagja számára a lovaglás már ötezer évvel ezelőtt rendszeres tevékenység volt
– írták a szakértők.