Tudomány

Ausztráliában már az ecstasy is lehet gyógyszer

portokalis / Getty Images
portokalis / Getty Images

Ausztrália február 3-án bejelentette, hogy 2023. július 1-jétől az ausztrál kormányzati hatóság az MDMA (ecstasy) és a pszilocibin (hallucinogén gombák) gyógyászati felhasználását a tiltott szerek listájáról az ellenőrzött gyógyszerek kategóriájába sorolja át – derül ki a Drogkutató Intézet közleményéből. Az erre felhatalmazott pszichiáterek felírhatják majd ezen anyagok használatát a depresszióban vagy poszttraumás stressz szindrómában (PTSD) szenvedő páciensek számára.

Csabai Dorottya, a Drogkutató Intézet elemzője azonban úgy véli, az ilyen szerek használatának szakmai támogatottsága nem egységes és egyáltalán nem evidencia.

Vannak szakértők, akik szerint az ecstasy és a pszilocibin elérhetővé tétele apró lépés a helyes irányba, ugyanakkor nem beszélnek arról, hány esetben vezetett katasztrófához az ilyen szerek nem megfelelő használata, elfelejtik az emberi alaptermészetből fakadó következményeket, miszerint hiába minden óvintézkedés, alaposság, néhányan úgy is visszaélnék a rendszer nyújtotta lehetőségekkel.

– írja elemzésében.

Persze akik ki akarták próbálni ezeket a szereket, eddig is megtették, ennek ellenére felmérhetetlen, milyen következményekkel járhat legálissá és hozzáférhetővé tételük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik