Tudomány

A katolikus egyház szerint ez a rágcsáló valójában egy hal

Joe McDonald / Getty Images
Joe McDonald / Getty Images

A vízidisznó hatalmas, tengerimalacra hasonlító emlős, amely Dél-Amerikában őshonos, és a világ legnagyobb rágcsálójának számít. Ennek ellenére a Vatikán már több száz éve a halak közé sorolja a kapibarának is nevezett állatfajt – írja az IFLScience.

A katolikus hagyományok szerint a húsvét előtti 40 napos nagyböjt idején bizonyos állatok húsát nem szabad fogyasztani. Ez alól kivételt képeznek a halak, ezért az újkori venezuelai papok kérvényezték, nyilvánítsa halnak a Vatikán ezt az újonnan megismert állatot. Kérésüket 1784-ben teljesítették is.

A kapibarák nagyon szeretik a vizet és rengeteget úsznak, innen ered a vízidisznó elnevezés, valamint ezért gondolták az egyházi személyek, hogy megengedhető húsának nagyböjt alatti fogyasztása.

Ugyanebből az okból kifolyólag a hódokat is a halak csoportjába sorolja a Vatikán, így nagyböjt idején nyugodtan kerülhetne akár hódpörkölt is az asztalra.

A vízidisznó egyébként kedvelt étel Dél-Amerikában, igazi finomságnak számít. Feltehetőleg éppen húsának népszerűsége miatt kérvényezték „hallá nyilvánítását”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik