Ősi múmiát talált a rendőrség egy ittas perui futár hűtőtáskájában egy punói régészeti lelőhelyen, az ország délkeleti részén – írja az MTI a BBC-re hivatkozva.
Amikor ittas állapota miatt a rendőrség felfigyelt rá, és átkutatták a táskáját, azt mondta, azért volt vele a múmia, mert meg akarta mutatni a barátainak. Azt állította, hogy a lelet az apjáé volt, de arra nem adott magyarázatot, hogyan került hozzá.
A régészek 600-800 évesre becsülték a maradványok korát. A szakértők szerint feltehetően egy férfitől származik a lelet, a 151 centiméter magas ember halála 45 éves kora után következhetett be. A gyolcsba tekert, mumifikálódott test magzati pózban feküdt, ami a prekolumbiánus korszak temetkezéseire jellemző a térségben.
A spanyol hódítás előtt a mai Peru területén számos ősi kultúrában konzerválták a holtakat. A helyi szokások szerint egyes múmiákat a nagyobb ünnepeken kiemelték nyughelyükről, és körbevittek a ceremónián.
A rendőrség a lefoglalt testet átadta a kulturális örökségért felelős perui minisztériumnak. A futárt, illetve két barátját őrizetbe vették, és eljárást indítottak ellenük kulturális örökség elleni bűncselekmény miatt.
A Juanita névhez egy másik híres múmia kötődik. Az inka kislány mumifikálódott maradványait az Andok spanyolok előtti korszakának szentélyeit kutató Johan Reinhard amerikai antropológus találta meg az 1990-es években jégbe fagyva a hegység egy hófödte csúcsán. A kislányt 500 évvel ezelőtt áldozták fel a perui Ampato vulkán tetején.