Tudomány

Lassíthatja az öregedést, ha kevesebb kalóriát fogyasztunk

Getty Images
Getty Images

A kalóriabevitel csökkentése szemmel láthatóan lassíthatja az öregedés ütemét, és növelheti az egészséges felnőttek élettartamát – írja az NBC News az amerikai Nemzeti Öregedéskutató Intézet (National Institute of Aging) tanulmánya alapján.

A két évig tartó vizsgálatban 220 felnőtt vett részt, akiknek egyik fele 25 százalékkal megvágta a kalóriabevitelét, míg a másik csoport semmit sem változtatott az étrendjén. A diétára fogott csoport négy héten át napi háromszor étkezett, és még tanácsadást is biztosítottak számukra. Ennek ellenére nem mindenki tartotta szigorúan a diétát, így átlagban nagyjából 12 százalékkal csökkent a kalóriabevitelük, mégis jelentős volt a változás.

A módosulásokat egy erre a célre kifejlesztett algoritmussal figyelték meg, ami azt monitorozta: miként változnak a vizsgálatban részt vevő alanyok DNS-biomarkerei, tehát hogy milyen sebességgel öregszenek.

Az eredmények pedig meglehetősen ígéretesnek bizonyultak: a csökkentett kalóriabevitelre kényszerített csoport a jelek szerint 2–3 százalékkal lassabban öregedett, mint a többi személy a kísérlet során. A szakemberek szerint a korai elhalálozás kockázata ezáltal 10–15 százalékkal is csökkenhetett.

Azt egyelőre nem tudni, hogy az alacsony kalóriabevitelnek két év után is megmarad-e a hatása, ehhez további vizsgálatokra lesz szükség. A szakemberek számára továbbá az sem teljesen világos, mi okozza az öregedés lassulását. Van, aki szerint a válasz a sejtszintű változásokban keresendő, például abban, hogy a szervezet hatékonyabban használja fel a rendelkezésre álló erőforrásokat, teszi hozzá a hvg.

Egy, a kísérletben részt nem vevő szakember azonban közölte: akik több alapbetegséggel is rendelkeznek, érdemes szakorvos tanácsát kérni, mielőtt egy ilyen éltrend-átalakításba kezd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik