Tudomány

Lakható bolygót találhattak a szomszédban

Dreamframer / Getty Images
Dreamframer / Getty Images

Az elmúlt években hatalmas energiát fektettek az űrhivatalok az exobolygók felkutatásába, melynek eredményeként már több mint 5200 Naprendszeren kívüli bolygót találtak. Ezeknek azonban mindössze másfél százaléka hasonló súlyú, mint a Föld, és alig néhány olyan van, ami biztonságos távolságban kering a csillagától ahhoz, hogy folyékony víz lehessen a felszínén.

Most azonban a lakható övezetben sikerült rábukkanni egy olyan rendkívül ritka bolygóra, amely akár életre is alkalmas lehet – írja a Science Alert. A németországi Max Planck Csillagászati Intézet (MPIA) Diana Kossakowski által vezetett csoportja csillagászati szempontból rendkívül közel, mindössze 31 fényévnyire azonosított egy vörös törpecsillagot, ami a Wolf 1069b nevet kapta.

A Föld tömegének 1,36-szorosát kitevő exobolygó a számítások szerint nagyjából 15-ször közelebb van a csillagához, mint a Föld a Naphoz.

Ennek ellenére a sugárzás mértéke, amit a bolygó kap, csak körülbelül 65 százaléka annak, ami a Földre jut a Napból. A csupasz, sziklás bolygón nagyjából mínusz 23 Celsius-fok körüli lehet a hőmérséklet, ami természetesen túl hideg a folyékony víz számára. Ugyanakkor a szimulációk szerint a bolygó csillaggal szemközti részén fellelhető lehet folyékony halmazállapotú víz.

Légkör nélkül azonban a folyékony víz amúgy is gőzzé változna. Márpedig a bolygónak nem túl erős a légköre, ami valószínűleg annak köszönhető, hogy a Földnél jóval gyengébb a mag által generált mágneses mező.

A kutatók végül felfedeztek még egy hibát, az árapály-záródást. Mint ismert, a Holdnak mindig ugyanaz az oldala néz a Föld felé. És mivel a vörös törpecsillagok lakható övezete rendkívül közel van a csillaghoz, a legtöbb ilyen, potenciálisan lakható exobolygó árapály-záródással bír. Így az egyik oldalon állandó nappal, míg a másikon folyamatosan éjszaka van. A további kutatások azonban egyelőre váratnak magukra, tíz éven belül ugyanis nem lesz olyan helyzetben, amelyben meg tudnánk figyelni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik