Tudomány

Így menthetnek életet a városi fák

Egy friss tanulmány alapján a városokban több fa ültetésével mérsékelhető a nyári hőhullámok okozta halálesetek száma – írja az MTI. A modellszámítások azt mutatják, hogy ha egy városban 30 százalékra emelnék a fával borított területek arányát, átlagosan 0,4 Celsius-fokkal lehetne csökkenteni a hőmérsékletet a legforróbb nyári hónapokban.

Tamara Iungman, a Barcelonai Globális Egészségügyi Intézet munkatársa és a csapat tagja szerint ily módon a 2015-ben, Európa 93 városában feljegyzett, közvetlenül a hőséghez köthető 6700 haláleset mintegy harmada elkerülhető lett volna.

A szakértő elmondta, közismert, hogy a városi régiókban a magas hőmérsékletek negatív hatással vannak az emberek egészségi állapotára: sokan kerülnek kórházba, és az extrém hőség esetenként keringési elégtelenséget, korai halálozást is okozhat. A tanulmánnyal az volt a kutatók célja, hogy jelezzék a döntéshozók felé, milyen nagy jelentősége lehet a várostervezésben annak, ha növelik a zöld területek arányát.

Hou / Getty Images

Jelenleg az európai városokban átlagosan a terület kevesebb mint 15 százaléka van fákkal beborítva. A városokban nyáron a vidéki helyszínekhez képest magasabb hőmérsékleteket mérnek az úgynevezett városi hősziget miatt. Ennek lényege, hogy a forróságot elnyelő és raktározó aszfaltfelületek, valamint más építőanyagok, illetve a légkondicionáló berendezések által kibocsátott anyagok és a gyér növényzet fokozzák a hőséget. A problémát a klímaváltozás is súlyosbítja, a tavalyi nyár Európában még soha nem volt ilyen forró, és a feljegyzések szerint a 2022-es év a második legmelegebb év volt eddig.

Az utóbbi évtizedekben világszerte egyre gyakoribbak és egyre hosszabbak a nyári hőhullámok. Tamara szerint manapság ugyan Európában a hideg évente még több halálesetet okoz, mint a meleg időjárás, a klímamodellek előrejelzései alapján azonban a hőséggel összefüggő betegségek és halálozások egy évtizeden belül már nagyobb terhet fognak róni az egészségügyi rendszerekre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik