Egy friss tanulmányban a szerzők egy középkori gyilkosságot rekonstruálnak – írja az IFLScience.
A maradványokat az észak-olaszországi Cittiglio San Biagio-templomban találták meg, a szénizotópos elemzés alapján az elhunytat a 11-14. században temették el. A 19-24 éves áldozat 165-174 centiméter magas lehetett.
A szakértők a koponyát különböző képalkotó technikákkal, például CT-vel vizsgálták meg. A sérülések egyértelműen négy kardcsapásra utaltak, az első a fej jobb felső részét érte. A férfi elfordíthatta fejét, ekkor viszont újabb csapás érte koponyája jobb oldalát. Az áldozat arccal előre elterült, tarkójára pedig még kétszer lesújtottak. A csontvázon védekezésre utaló nyomokat, például kézsérüléseket nem mutattak ki, úgy tűnik, a támadás gyors és váratlan volt.
Mivel az elhunytat előkelő helyen, a templom régi bejáratánál temették el, feltételezhető, hogy magas státuszú volt. Bár az indítékot lehetetlen megállapítani, az egyértelmű, hogy az elkövető ölni akart.