Tudomány

Komoly betegségeket okozhat a kevés folyadékbevitel

Az ember általában már gyerekkorában megtanulja, hogy egészsége megóvása érdekében elegendő vizet kell innia. Egy új tanulmányban a szerzők olyan konkrét veszélyeket mutatnak be, amelyeket a túl kevés bevitt folyadék okozhat – írja a ScienceAlert.

A kutatók több mint 11 ezer személy adatait elemezték, akikkel 25 év alatt öt alkalommal töltettek ki egy kérdőívet. Az alanyoknak többek között társadalmi-gazdasági helyzetükről és a családi kórtörténetükről kellett beszámolniuk. Az önkénteseken végzett klinikai vizsgálatok során a vérszérumukban lévő nátrium mennyiségét is felmérték, ebből tudtak következtetni folyadékbevitelükre. Általában minél kevesebbet iszik valaki, annál több a nátrium a véráramában.

Az eredmények arra utalnak, hogy a megfelelő hidratálás lassíthatja az öregedést, valamint meghosszabbíthatja a betegségmentes életet

– mondta Natalia Dmitrieva, a marylandi Amerikai Országos Szív, Tüdő- és Vérintézet munkatársa és a csapat tagja.

vitapix / Getty Images

Korábbi vizsgálatok felfedték, hogy összefüggés van a magasabb nátriumszint és a szívroham megnövekedett kockázata között. Az új elemzés során a magasabb koncentráció gyakran társult 15 másik, a rossz egészségről vagy öregedésről árulkodó biomarker megemelkedett szintjével. Úgy tűnik, a sok nátrium olyan rendellenességekkel függhet össze, mint a szívroham, a stroke, a pitvarfibrilláció, a krónikus tüdőbetegség, a cukorbetegség vagy a demencia.

A szakértők úgy gondolják, hogy az elem szintjének felméréséből az orvosok következtethetnek a betegek egészségére, és az esetleges kezelés első lépése a megfelelő hidratálás lehet. Érdemes hozzátenni, hogy a nátrium mennyisége nem csak a kevés vízbeviteltől nőhet, a jelenség alaposabb megismerése érdekében pedig további vizsgálatok szükségesek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik