Tudomány

Árvíz mosta el a karácsonyt a Fülöp-szigeteken

Handout / Philippine Coast Guard (PCG) / AFP
Handout / Philippine Coast Guard (PCG) / AFP

A polgári védelem beszámolója szerint közel 46 ezer embernek kellett elhagynia otthonát a Fülöp-szigeteken a karácsonyi áradások miatt – írja az AFP. A természeti katasztrófa december 25-én érte az ország déli részét, a hatóságok eddig 11 halottról és 19 eltűnt személyről számoltak be.

Henry Oaminal, Misamis Occidental tartomány kormányzója az állami rádión arról beszélt, a kiáradó folyók a vidéki települések és az autópályák mellett a tartomány fővárosát, a 72 ezer lakosú Oroquietát is elöntötték. „A város szívét elárasztotta a víz […]. Megszakadt az áramellátás és a telefonszolgáltatás is” – mondta Oaminal.

Korábban is voltak már áradásaink, de ez a legrosszabb esőzés […], amely valaha ért minket

– tette hozzá a kormányzó.

A legtöbb embert (33 ezret) Gingoog városából kellett kimenekíteni, ahol a víz egyes helyeken mellkasig is felért. Clarin, Jimenez és Tudela városokban hét árvízhez köthető halálesetet jelentettek, a Leyte sziget partjánál pedig egy halászhajó süllyedt el az erős viharok miatt, legénységének két tagja odaveszett. További két ember fulladt meg Libmananban és Tinambacban, köztük egy csecsemőkorú lány is.

A 110 millió fős Fülöp-szigetek a klímaváltozás hatásainak leginkább kitett ország. A tudósok arra figyelmeztetnek, a felmelegedés hatására az ilyen áradásokat okozó viharok egyre erősebbek és veszélyesebbek lesznek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik