Tudomány

Amerikában felveszik a harcot az elvtelen kutyaszaporítással

Tilos lesz a kutyák, a macskák és a nyulak árusítása a New York-i állatkereskedésekben egy 2024 decemberében hatályba lépő törvény értelmében – írja az MTI. A jogszabályt helyi idő szerint csütörtökön írt alá Kathy Hochul kormányzó.

Hasonló tilalmat már Kaliforniában, Illinois-ban és Marylandben is bevezettek.

A szabályozás célja, hogy véget vessen az úgynevezett „kölyökkutyagyárak” működésének.

Az állami törvényhozásban kétpárti támogatással elfogadott törvény Hochul szerint lehetővé teszi, hogy az állatkereskedések az állatmenhelyekkel karöltve részt vegyenek az örökbefogadások ösztönzésében. A törvény hatályba lépésével is lehet majd állatokat vásárolni közvetlenül a tenyésztőktől, az új szabályzással az elvtelen és nagyüzemi szaporítók visszaszorítását akarják elérni.

Schon / Getty Images

Matt Bershadker, az Amerikai Állatkínzásellenes Társaság vezetője az állatok és állattartók érdekében elért történelmi jelentőségű győzelemnek nevezte a törvény elfogadását. „A kölyökkutyagyárakban, barbár körülmények között szaporított állatok értékesítésének megszüntetésével New York végre elveszi a lehetőséget a brutalitásból nyerészkedő kiskereskedőktől és a kereskedelmi szaporítóktól” – mondta.

Míg az állatvédő csoportok üdvözölték a jogszabályt, a kisállatkereskedők arra hívták fel a figyelmet, a törvény károsítja az ágazat tisztességesen működő szereplőit, többek között azzal, hogy megnehezíti a háziállatok beszerzését, valamint elősegíti az etikátlan tenyésztők térnyerését a feketepiacon. Jelenleg ugyanis az engedélyezett és szabályozott helyi kereskedések ellenőrzik a tenyésztőket, illetve szavatolják az újonnan született állatok egészségét és megfelelő elhelyezésüket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik