Tudomány

Rejtélyes Árpád-kori temetkezési helyet találtak egy bánya területén

Herman Ottó Múzeum
Herman Ottó Múzeum

Középkori, 11. századi temetőre bukkantak a bükkábrányi lignitbánya területén a miskolci Herman Ottó Múzeum régészei – írja az MTI.

A nagyjából kéthektáros területen a régészek három hónapig végeztek megelőző feltárásokat a bánya bővítése miatt. A lelőhelyen középső neolitikumhoz, rézkorhoz és bronzkorhoz tartozó településnyomokat azonosítottak. Ezek közül kiemelkedik egy karámként azonosítható árokrendszer és egy 200 méter átmérőjű körárok, ami ritkaságnak számít a megyében.

Több temetkezés és sírcsoport is előkerült ezekből az időszakokból, edénymellékletekkel és szerény réz, illetve bronzékszerekkel temették el a halottakat. A terület közepén lévő középkori temető több mint 100 sírból állt, az eltemetett emberek többsége nő, illetve gyermek volt. Több sírban a korszakra jellemző bronz, S-végű hajkarikákat is felfedeztek.

A szakértők azt feltételezik, egy nagyobb Árpád-kori település lakóit találhatták meg, de ennek pontos helyét még nem sikerült meghatározni. 

Közölték azt is, hogy a római császárkor időszakából előkerült egy magányos szarmata férfi sírja, vas ruhakapcsolótűvel és bronz övszerelékkel. A Herman Ottó Múzeum munkatársai már találtak jelentős leleteket a bánya területén: 2007-ben 7 millió éves mocsárciprusokat, 2020-ban pedig 6000 éves arany ékszereket tártak fel a szakemberek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik