Tudomány

Becsapódás okozhatott hatalmas cunamit a Marson

Egy friss tanulmányban a szakértők egy korábban ismeretlen marsi becsapódási krátert mutatnak be – írja a Live Science. A hatalmas ütközés mintegy 3,4 milliárd éve történhetett, az esemény következtében pedig egy óriási, mintegy 250 méter magas szökőár alakulhatott ki.

A kutatók szerint hasonló becsapódás pusztíthatta ki a Földön a dinoszauruszokat.

A vörös bolygó ma egy meglehetősen sivár hely, a távoli múltban, mintegy 3,5-3 milliárd évvel ezelőtt viszont sokkal barátságosabbak voltak a körülmények. A Mars felszínén ekkor több sekély óceán is volt, az egyik a ma Vastitas Borealisnak nevezett, az égitest déli részén húzódó alföldben feküdt.

Az elveszett óceán partvonalát elemezve a kutatók korábban két cunami nyomait is kimutatták. Az első katasztrófa nagyjából 3,4 milliárd éve, a második pedig 3 milliárd éve történt, ekkor az óceán már elkezdett kiszáradni.

MARK GARLICK/SCIENCE PHOTO LIBRARY / Getty Images

Dr. Alexis Palmero Rodriguez, a Planetary Science Institute munkatársa és kollégái a közelmúltban egy új becsapódási krátert azonosítottak a Marson. A 110 kilométer széles Pohl-kráter létrejötte valószínűleg az első szökőárhoz köthető, a mélyedés az akkori feltételezett tengerszint alatt 120 méterrel található.

Az ütköző aszteroida 3-9 kilométer átmérőjű lehetett. A szakértő számítógépes szimulációkkal mérték fel, hogy milyen cunamit okozhatott az ütközés, a becslések alapján a hullámok 250 méter magasak voltak, és a krátertől 1500 kilométerre jutottak el.

A becsapódási struktúra sokban emlékeztet a Chicxulub-kráterre. Ezen mélyedés 66 millió éve született meg, amikor egy kisbolygó elhozta a dinoszauruszok korának alkonyát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik