Tudomány

Tízből négy ember még ma is hisz a boszorkányokban

Egy új tanulmány alapján világszerte tízből négy ember még napjainkban is hisz a boszorkányságban – írja a Live Science. Az, hogy az emberek mennyire hisznek a sötét mágiában, országonként nagyon változó, Svédországban az arány csupán 9 százalék, míg Tunéziában 90.

A boszorkányság gondolata közel egyidős fajunkkal, az emberek ősidők óta tartanak attól, hogy bizonyos társaik a gonosz erőkkel szövetkezve ártó, természetfeletti képességekre tesznek szert. Az elképzelés egyes régiókban máig elevenen él.

Boris Gershman, a washingtoni American University munkatársa kollégáival 2008 és 2017 között gyűjtött adatokat elemzett, összesen öt kontinens 95 országának mintegy 140 ezer lakójának információihoz fért hozzá. Az érintetteknek a korábbi felmérésekben olyan kérdéseket tettek fel, amelyek a varázslathoz fűződő viszonyukra vonatkoztak. Az adatok egy fontos hiányossága, hogy Indiában és Kínában nem végeztek vizsgálatot.

Az eredmények alapján úgy becsülik, hogy világszerte legalább egymilliárd ember hisz még ma is a boszorkányokban.

A nők, a városlakók és a fiatalok körében nagyobb az arány, a magasabb végzettség, a nagyobb anyagi biztonság és a kisebb háztartás ezzel szemben ritkábban párosult a hiedelemmel.

Gerhard Pettersson / EyeEm / Getty Images

Összességében elmondható, hogy a boszorkányokban való hit gyakorlatilag minden csoportnál jelen van kisebb vagy nagyobb százalékban. Érdekes módon a vallásos személyeknél magasabbnak bizonyult az arány, ahogy azokban az országokban is, melyekben gyenge az intézményrendszer, alacsony a társadalmi bizalom, hangsúlyos a konformitás, és nagyobb az elfogultság a kisebbségekkel szemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik