Egy új tanulmány alapján képes a kommunikációra 53 olyan tengeri faj, amelyet korábban némának gondoltak – írja a BBC. Gabriel Jorgewich-Cohen, a Zürichi Egyetem PhD-hallgatója szerint az érintett állatok folyamatosan üzennek egymásnak, de az emberek eddig nem hallgatták meg őket.
A szakértő kollégáival mikrofon és kamera segítségével gyűjtötte az adatokat fogságban élő példányoktól. A friss eredmények átírhatják az evolúcióról kialakított képet: úgy tűnik, hogy minden gerinces, amely az orrán át lélegzik, és hangot használ a kommunikációhoz, egyetlen, 400 millió évvel ezelőtti őstől származik.
Jorgewich-Cohen 50 teknős-, illetve egy-egy hidasgyík-, tüdőshal- és lábatlankétéltű-fajt vizsgált, ezekről az állatokról eddig azt hitték, hogy nem adnak ki hangot. A kutató szerint ennek hátterében a kommunikáció nehéz detektálása áll, illetve az, hogy az emberek elfogultak a szárazföldi fajokkal szemben, ezért a tengeri állatokat kevesebbet vizsgálják.
A szakértő a felvételeket elemezve az egyes hangokat a kapcsolódó viselkedéshez kötötte.
A teknősök emellett a párosodás érdekében is kommunikálnak.
Jorgewich-Cohen szerint felfedezése evolúciós szempontból is fontos. A fosszíliák gyakran nem árulnak el eleget az egykori fajokról, ezért a szakértők inkább élő állatokat tanulmányoznak.
A szakértő filogenetikai elemzést végzett, és megállapította, hogy minden hangokkal kommunikáló gerinces egy 400 millió éve, a devon időszakban, feltételezhetően a vízben élő őstől származik. Korábban a kutatók 200 millió évre vezették vissza a hangkeltés eredetét.