Az elmúlt hetek időjárása ugyan még feledteti, ám ettől még túl vagyunk az ősz derekán, az év leghidegebb és egyben legsötétebb periódusának küszöbén állunk. A nappalok már jó ideje észrevehetően rövidülnek, megszokott, ismétlődő cselekvéseink során gyakran eszünkbe jut: nemrég ilyenkor még világos volt. És ha megnézzük a „számokat”, a különbség még megdöbbentőbb.
Június 21-én, a nyári napfordulón még bő 16 óra telt el a napkelte és a napnyugat között, ma, október 18-án már csak 10 óra és 47 perc – a téli napfordulón pedig már csak alig nyolc és fél. Ami viszont ezt a változást hamarosan nagyon szembetűnővé teszi, az az október utolsó vasárnapján, idén 30-án esedékes óraátállítás lesz.
5-kor már sötét van
Ezzel valójában nyerünk egy órát az alvásnak, cserébe viszont korábban száll le a sötétség és előbb kel a nap, legalábbis a saját fogalmi rendszereink között. A nappalok hossza továbbra is csak napi néhány perccel csökken, csupán ennek mérése zökken egyet „hátrafelé”. Az óráink által mutatott idő alapján:
- október 29-én, az utolsó „nyári” napon 7:21-kor kel a nap és 17:32-kor nyugszik;
- október 30-án, az első „téli napon” 6:23-kor kel a nap és 16:31-kor nyugszik.
És így megy ez egészen a nyári időszámításra való újbóli áttérésig, azaz március utolsó vasárnapjáig, 2023. március 26-áig. Napnyugta után persze nem borul azonnal sötétbe az égbolt, de akkor is karnyújtásnyira vagyunk a gyűlölt „5-kor már sötét van” állapottól. Az átállás a legtöbbünknek ismét nehéz napokat, esetleg heteket okoz, de a jó hír, hogy hétfő és kedd munkaszüneti nap lesz, kapunk némi időt az alkalmazkodásra.
Változhat a fogadtatása
Az órák és a percek a vasút térhódításával, a gyárak fejlődésével, egyszóval az egyre globalizáltabb, modern világ kialakulásával vette át a vezetést életünk felett. Elődeink még a XX. század elején is csupán egyetlen időt ismertek, azt, amit most télinek nevezünk. Nagyobb munkáikat és mindennapi tevékenységeiket az évszakokhoz, szűkebb keretek között pedig a napon belüli sötét és világos periódusokhoz igazították, sokáig valószínűleg eszükbe sem jutott variálni.
Elsőként Benjamin Franklin vetette fel 1784-ben, hogy rengeteg gyertyát spórolhatnánk, ha időszámításunkat időről időre a Nap járásához igazítanánk. A XX. század elején, 1908-ban William Willett – ugyancsak a takarékosságot hangsúlyozva – már az angol parlament elé terjesztette ötletét, miszerint a nyári hónapokban állítsák eggyel előrébb az órákat. A képviselők lesöpörték a javaslatot, hiába próbálkozott Willett 1911-ig minden évben. Aztán az első világháború meghozta a sikert, amit ő 1915-ben bekövetkezett halála okán már nem élhetett meg: a nyersanyag- és energiagondokkal küzdő Németország 1916-ban bevezette a nyári időszámítást, példáját egy hónappal később követte Nagy-Britannia, majd 1918-ban az Amerikai Egyesült Államok.
A két háború között aztán hol elvetették, hol megtartották, de a második világégés idején ismét sokan éltek vele, a XX. század második felében pedig fokozatosan szinte minden ország bevezette a téli és a nyári időszámítás váltogatását. A XXI. században azonban eljutottunk odáig, hogy valós megtakarítást nem jelent, viszont az átállás jelentősen megterheli az emberi szervezetet, a többség szabadulna tőle.
A közvélemény nyomásának és a tudományos érveknek engedve az Európai Parlament 2019-ben döntött az óraátállítás két éven belül történő eltörléséről, de a tagállamoknak azóta sem sikerült megállapodniuk arról, hogy a télit vagy a nyárit tegyük-e állandóvá. A koronavírus, majd az Ukrajna elleni orosz támadás érthető módon erősen háttérbe szorítja a kérdést, és a rezsiárak elszabadulásával nyilván az egész téma új értelmezés felé halad. Mint a XX. század háborús éveiben.
