Tudomány

Meghalt a NASA egyik első asztronautája, James McDivitt

NASA / AFP
NASA / AFP

93 éves korában meghalt James McDivitt korábbi asztronauta – írja a NASA. Az amerikai űrhajós október 13-án hunyt el, a hírről a NASA Történeti Irodája is beszámolt.

A repülőmérnöki diplomás McDivitt 1951-ben csatlakozott a légierőhöz, a koreai háborúban 145 bevetésen vett részt. A hadseregnél utóbb tesztpilóta és kísérleti pilóta képzést is elvégzett.

 1962-ben aztán az elsők között csatlakozott a NASA-hoz: a második űrhajócsoport tagja volt.

1959-ben hét, majd három évre rá kilenc asztronautát vett fel az űrhivatal. McDivitt osztálytársai közé tartozott Neil Armstrong, Jim Lovell és Ed White.

Az űrhajóst hamar kiválasztották a Gemini-4 legénységébe, az 1965-ös misszió volt az első amerikai küldetés, amelyen űrsétát végeztek. 1969 márciusában az Apollo-9 parancsnoka lett, a misszió fontos teszt volt a későbbi Holdra szállás előtt. Karriere során McDivitt több mint 14 napot töltött az űrben, 1969-et követően ő volt az Apollo-program vezetője. 1972-ben vonult vissza az űrkutatástól, ekkor lett a Consumers Power vállalat vezetőségi tagja, majd pályája végéig a magánszférában maradt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik