Tudomány

A neandervölgyiektől tanulhattak őseink

Egy új tanulmány segíthet jobban megérteni a modern emberek és a neandervölgyiek egymás mellett élését – írja a The Guardian. Az eredmények arról árulkodnak, hogy a két populáció több mint ezer éven át élt együtt Euróa egy részén, tagjaik pedig egymást másolták az eszköz- és ékszerkészítés során.

A kutatók régóta tudják, hogy a két csoport hosszú időn át létezett egymás mellett a kontinensen, őseink pedig keveredtek is a neandervölgyiekkel. Az interakciókkal kapcsolatban azonban továbbra is sok a kérdőjel.

A szakértők most arra jutottak, hogy a Homo sapiens 1400-2900 éven át élhetett kihalt rokonunkkal a mai Franciaország és Észak-Spanyolország területén, mielőtt a neandervölgyiek eltűntek. „Ebben a térségben sok hasonlóság van abban, ahogy a két faj anyagi kultúrát hozott létre, illetve viselkedett” – mondta Igor Djakovic, a Leideni Egyetem PhD-hallgatója és a csapat tagja. Ez megerősíti az interakció gondolatát.

A kutatók 28 darab neandervölgyiektől, illetve 28 darab modern emberektől származó tárgy adatait elemezték, a leletek 17 helyszínen kerültek elő. Emelett tíz neandervölgyi-maradványt is megvizsgáltak, a mintákat szénizotópos analízis alá vetették.

gorodenkoff / Getty Images

A kormeghatározás feltárta, hogy bizonyos tárgyak párhuzamosan jelentek meg a két csoportnál. Az átlyukasztott, feltételezhetően ékszerként használt emlősfogak például egyszerre bukkantak fel, a modern emberek és a neandervölgyiek pedig egyaránt elkezdtek átállni az egységesebb, pengeszerű kőeszközök használatára.

Ez potenciálisan a gondolatok és tudás cseréjének jele

– mondta Djakovic.

A kutatók számítógépes modellezés révén következtettek a legkorábbi és legkésőbbi időpontra, amikor a két populáció együtt élhetett. A neandervölgyiek tárgyai mintegy 45-44 ezer éve jelentek meg, majd 39 ezer éve tűntek el, nem sokkal a kihalásuk előtt. A modern emberek 42 ezer éve bukkanhattak fel a régióban.

Az eredmények igazolják, hogy a két csoport egy ideig egymás mellett létezett, valamint kapcsolatban volt egymással. A friss tanulmány a neandervölgyiek kihalásának okaira nem tér ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik